A Resident Evil franchise kétségtelenül érdekes példánya a filmtörténelemnek. Igen, a filmtörténelemnek, mert az mindenféleképpen elismerésre méltó, hogy tíz év leforgása alatt egy ilyen sza… khmm… nem túl igényes széria még élet (és profit) képes tudott maradni, mindazok ellenére, hogy gyakorlatilag nagyítóval kell keresni benne a pozitívumokat. És mégis. Ha nézi az ember, látja, hogy úgy rossz, ahogy van, mégis szórakoztató baromság az egész. Jó hír a széria rajongóinak (igen, tudom, hogy léteztek), hogy a Megtorlás tökéletesen illeszkedik a sorba.
Pedig a népszerű videojáték alapján készülhetett volna ebből egy lényegesen borzongatóbb, csontig hatolóbban félelmetes – és ami fontos – igényesebb széria is. Hogy mégsem így lett az Paul W. S. Anderson „érdeme”. Anderson lényegében egy filmes rendezőnek nevezhető, hiszen a minőségi Event Horizon (magyar keresztségben: Halálhajó) sci-fi horrort leszámítva – ami azért merített a klasszikusoktól szép számmal – olyan gyöngyszemeket „köszönhetünk” neki, mint a Mortal Kombat, az Alien vs. Predator, a Halálfutam vagy a tavalyi A három testőr. A Kaptár sem lóg ki utóbbiak infantilis stílusából, sőt, ezekben a filmekben tetőzik csak igazán.
