Hirdetés

Ilyen lett volna a kooperatív Aliens játék, ami már soha nem készül el

|

Újabb infókat tudtunk meg a xenomorphos FPS-ről.

Hirdetés

Nagyjából egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy a 3D Realms egy kooperatív Aliens játékot szeretett volna készíteni, de terveit keresztülhúzta a Fox és a Disney egyesülése. A két cég összeolvadásának nem egyenes következménye, hogy soha nem készül már a franchise-hoz kapcsolódó játékadaptáció, de nagyon úgy néz ki, hogy az Aliens: Hadley's Hope nevű projekttel a fejlesztőcsapat nem akar továbbhaladni.

Hirdetés

Frederik Schreiber alelnök a fájljai között kutakodva rátalált pár leírásra, amik azt vázolták, milyen játék lett volna a Hadley's Hope. A tervek szerint a játékosok csapatokba verődve nézhettek volna szembe a földönkívüli lényekkel, és minden csapattag egyedi képességgel (pl. hackelés), eszközökkel járult volna hozzá a sikerhez. A végső cél a szintén egy játékos által irányított királynő elintézése volt, de az, hogy milyen feladatok során tápoljuk fel magunkat, rajtunk állt volna. A vázlat alapján egy misszió úgy épült fel, hogy először a csapat a sötét, esős LV-246-on landolt, majd az áramellátás visszaállítását követően a Hadley's Hope-nál található központban alakított ki bázist, ahol megtervezhette a bevetést.

Az egyes feladatokra a csapattagok szavazhattak volna. A listán szerepel egy mentőakció, amivel telepeseket juttathatunk biztonságba (mindjárt jön, hogy miért fontos ez), valamint egy transzmitter aktiválása, minek hatására nagyobb területet lát be a radar és gyorsabban jön a meccs végén a csapatszállító hajó. Az idő is ellenünk játszott volna:

minden perccel egyre nagyobb fenyegetést jelentettek az alienek, de a bázist ajtók behegesztésével, automata lövegek elhelyezésével tudtuk volna megvédeni.

Eközben az alient alakító játékos mindig egy-egy xenomorph felett vehette volna át az irányítást, de parancsolhatott volna a többieknek is. Eleinte arctámadók alkották volna a seregét, de telepesek megtermékenyítését követően kifejlett egyedek születhettek volna (a katonák megtermékenyítésével meg még durvább xenomorphok) - minél több telepest megment az emberi csapat, annál kevesebb xenomorph-fal kell szembenéznie. Az ő eszközei is fejlődtek, például távolabbi mozgó objektumokat vehetett volna észre ultrahanggal. Miközben az emberek a királynő elleni harcra készülnek, az alien sanyargathatta volna őket a bázis felkutatásával és ostromlásával.

A végjátékban az emberek feladata a királynő otthonául szolgáló bázis megsemmisítése és a kimenekítési pont elérése, míg az aliené a túlélők levadászása lett volna. Ha a királynő sikerrel megöl mindenkit, döntetlen a vége: a bázis megsemmisülését ő sem akadályozhatja meg.

Nektek hogy tetszik az ötlet? Szerintetek életképes, szórakoztató tudott volna maradni?

A nyitókép nem a Hadley's Hope-ból, hanem a Colonial Marines-ből van.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)