Hirdetés

Alig hogy ingyenes lett, máris új tartalmakat kap a Surviving Mars

|

Hosszú némaság után most újdonságokat jelentettek be a már elhagyottnak hitt játékhoz.

Hirdetés

Eltelt már néhány év azóta, hogy utoljára említésre méltó frissítést kapott volna a Surviving Mars, de most újra életet leheltek a projektbe, miután új fejlesztőcsapathoz került a játék. A túlélős, építkezős címhez új frissítést, DLC-t és további tartalmakat jelentettek be.

A Surviving széria új játéka, a Surviving the Aftermath is elérhető már korai hozzáféréssel, de a kiadó látszólag nem akarja elengedni az előd kezét. A Paradox beszámolója szerint több mint 5 millió játékos próbált meg fenttartható körülményeket létrehozni a Marson, szóval bőven van még dolguk a játékkal.

Hirdetés

A fejlesztők nem is tétlenkedtek sokat, már el is készítették a nemsokára ingyenesen elérhető új tartalmakat. A hamarosan Steamről és Epic Store-ból is letölthető kiegészítőknek köszönhetően beindul a Marson a turistaforgalom, ezek a látogatók pedig értékelni is fogják a látogatásuk milyenségét.

A frissítés után lehetőségünk lesz hoteleket építeni, terepjárós kirándulásokat indítani és különféle vidámparkok is bekerülnek a játékba, itt azonban még nem áll meg a dolog. A fejlesztők egy népszerű modderrel is összefogtak, hogy együtt bővítsék az építkezési lehetőségeket. Az In-Dome Building Pack névre keresztelt csomag, együtt az ingyenes tartalmakkal, mától lesz elérhető, ezért viszont majd 5 eurónak megfelelő összeget kell kiperkálni.

A fejlesztés ezek után sem áll le, idén még egy nagy frissítést tervez a Paradox, ennek tartalmáról azonban most még nem árultak el részleteket a fejlesztők. A Surviving Mars csütörtökig ingyen elérhető az Epic Games Store-ból, ne hagyjátok ki a lehetőséget.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)