Hirdetés

Allison Road - újraindul a fejlesztés

|

Még júniusban kaszálták a a P.T. és a Silent Hill szellemi örökösét, de ezúttal újra van miért örülnie a rajongóknak.

Hirdetés

A Team17 idén júniusban lőtte le a Kickstarteren is kampányoló horror-FPS fejlesztését, az Allison Road azonban mégiscsak visszatért.

Az Allison Road ötletadója és alkotója, Christian Kesler az IGN.com-nak adott interjúban erősítette meg azt a hírt, miszerint rövid hezitálás után saját kezébe veszi a játék ügyét, és folytatni fogja a fejlesztést. Az Allison Roadon saját maga és felesége által alapított új cég, a Far From Home égisze alatt fog majd dolgozni - egyelőre úgy tűnik, egyedül.

Az ötlet idén szeptemberben lesz két éves, és Christian azóta sok mindenen keresztül ment, hogy megvalósíthassa projektjét. 

A korábban bemutatott 13 perces videóban látható gameplay java részét is ő fejlesztette: 

A gameplay trailer modellezését, textúráit, a fényeket és az árnyékokat, meg még sok mást is én csináltam. Bízom magamban, hogy saját kezembe tudom venni a játék további fejlesztését. Ha az eddigi játékmechanika változtatásra szorul, majd akkor keresek segítséget.

A felélesztett Allison Roadnak egyelőre nincs még tervezett megjelenési dátuma, de remélhetőleg Kesler projektje mielőbb elkészül - ráférne a játékpiacra egy hiánypótló túlélő horror-FPS.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)