Hirdetés

5 ok, ami miatt az Apex Legends a legjobb battle royale játék

|

Sokadikként érkezett a Battle Royale hadszíntérre, de az Apex Legends azokat is berántotta, akik eddig messziről elkerülték a műfajt.

Hirdetés

Derült égből care package-ként érkezett meg két héttel ezelőtt az Apex Legends, amit azóta több tízmillió játékos próbált ki, és ami a rajt óta szinte folyamatosan népszerűbb Twitchen, mint a Fortnite. De valóban a multiplayer játékok következő szintjéről van szó, vagy csak ideig-óráig tart majd a Respawn játékának népszerűsége. Meg egyébként is, tényleg olyan egyedi az Apex, mint ahogy sokan gondolják? Most összegyűjtöttük azt az 5 legfontosabb dolgot, amiknek köszönhetően az év egyik legnagyobb meglepetése lehet a free-to-play lövölde.

Hirdetés

Fuss, Forest!

Bár a Titanfall 2 a megannyi rossz vezetői döntés miatt nem szólt akkorát, mint sokan remélték, nem lehet tőle elvitatni, hogy kiemelkedőt hozott néhány dologban. Az egyik ilyen a mozgás volt, amit azóta sem sikerült leutánozni. Hiába próbálkozott a Call of Duty a futurisztikus játékmenettel és falon futkározással, élményben meg sem közelítette azt, amit a pilótákkal művelhettünk. A dupla ugrásnak, falon futásnak és a grappling hooknak köszönhetően elképesztően dinamikus lett a játék képe. 

Ebből végül nem sok mindent emeltek át, hiszen a grapplinget csak Pathfinder használhatja (a falon futással próbálkoztak a tesztidőszak alatt, de egyszerűen nem működött), de így is sikerült az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb rendszerét összehozni. Remek döntés volt például az zuhanás utáni sebzés elhagyása, aminek köszönhetően sokkal több lehetőséget kapunk a helyezkedésre, arról nem is beszélve, hogy nincsenek bosszantó halálok. (PUBG-ben mindenkinek van legalább egy olyan bukott köre, amikor lecsúszott egy hegyoldalon) Bár dupla ugrás sincs, kifejezetten magasra fel tudunk kapaszkodni a falakon, így pikk-pakk feljuthatunk házak emeleteire kívülről, vagy dobozok tetejére, és a sziklaszirteken való bénázás sem probléma. A sziget nem túl nagy, így járművek nélkül is viszonylag gyorsan bejárható, amit a kifeszített drótkötelek mellett a ballonok is segítenek, amikre felkapaszkodva a levegőből közelíthetjük meg a kívánt területet.

Az egész játék egyik legjobb pontja azonban egyértelműen a csúszkálás. Nem most látjuk ezt először, de eddig sosem volt ekkora jelentősége. A lejtőkön villámgyorsan száguldhatunk le ezzel a módszerrel, magunk mögött hagyva az üldözőket vagy épp rajtaütve valakin. Jók az animációk és minden gond nélkül tüzelhetünk a fenekünkön szánkózva, amivel meglephetjük az ellenfeleket. Az egész csúszkálás azonban mit sem érne, ha nem lenne ennyire tökéletesen megtervezve maga a sziget, ahol harcolunk.

A semmiből egy új világot

A legtöbb battle royale játékban egy hatalmas szigeten harcolunk egymás ellen, ahol néha percekig is szaladgálhatunk vagy autózhatunk a különböző helyszínek között, mire belebotlunk valakibe, és ezek az utak általában nem túl ingergazdagok. A Black Ops 4 Blackoutjában például azzal próbálták meg izgalmassá tenni a pályát, hogy klasszikus Call of Duty pályákat pakoltak egymás mellé, és ez nyilvánvalóan érdekessé tette a dolgot, ugyanakkor meg ezeket továbbra is a nagy büdös semmi kötötte össze, csak baktattunk az üres mezőkön, mintha nem lenne holnap.

Az Apex egyes zónái szintén megállnák a helyüket egy multiplayer játék pályáiként is: az épületek zárt csoportjai közt rengeteg a fedezék, a vertikalitást kihasználva pedig parádésan lehet az ellenfelek hátába kerülni. A sziget minden eleme azt szolgálja, hogy a lehető leggyorsabban tudjuk mobilizálni a csapatot harc közben. És ami a legfontosabb, hogy a mini pályák közti részt nem csak üres mezők és néhány fa tölti ki.

A domborzati viszonyok úgy lettek kialakítva, hogy a központi helyszíneket dombok és hegyek vegyék körül, aminek köszönhetően nagyon jól hasznosítható a csúszkálás. Ha be akarunk jutni egy ilyen területre, hogy megküzdjünk az ott bujkálókkal, akkor pillanatok alatt bent vagyunk, ha viszont le akarunk lépni, akkor a legtöbb esetben egy domboldalon fölfelé kell menekülnünk. A tűzharcokat az is elősegíti, hogy a zónák közt nagyon ügyesen terelgetik a csapatokat a különböző átjárók, ezzel összecsődítve a játékosokat és megteremtve a lehetőséget a gyakoribb ütközetekre.

Lootmutató

Első ránézésre leginkább a Blackout loot-rendszeréhez lehetne hasonlítani az Apex Legends inventory-kezelését, de egy annál sokkal letisztultabb, átláthatóbb, könnyebben kezelhető felületet kapunk, ami nemhogy nem hátráltat, hanem rengeteget segít abban, hogy a csaták közt a lehető leggyorsabban szerelkezzünk fel. Minden cucc színkódolva van, a földön lévő töltényeket már messziről jól meg lehet különböztetni,  a kiegészítők pedig automatikusan felkerülnek a velük kompatibilis fegyverünkre, sőt, ha lecseréljük azt, akkor automatikusan átszerelődnek az újra, nem kell idétlenül kattintgatni, hogy ledobáljuk, aztán meg felszedjük őket. Viszonylag hamar egyértelművé válik, mire mi való, ha pedig felveszünk valami olyat, amit nem tudunk használni, nagy piros ikon mutatja, hogy az a cucc bizony csak foglalja a helyet a táskánkban.

A fegyvereket nagyrészt a Titanfallból emelték át, és bár vannak egyértelműen gyengébben teljesítő darabok, a legtöbb egyelőre kifejezetten jól szuperál. A legtöbben inkább személyes preferencia alapján választanak, még nem teljesen állt be a meta. 

Szavak nélkül

A battle royale játékok egyik legnagyobb problémája általában a kommunikáció, pontosabban annak hiánya. Attól a ponttól, hogy felszáll a gép, rengeteg döntést kell meghozni, rengeteg infót kell átadni, néha a másodperc tört része alatt, ez pedig nem megy könnyen, főleg nem mikrofon nélkül. Az Apex Legends dizájnerei azonban összehoztak egy olyan kezelőfelületet, ami annyira jól működik, hogy már-már akkor is inkább ezt használjuk, amikor egyébként a teljes csapat fent van Discordon

El akarsz menni valahová? Pingelj a képernyőn vagy a térképen, és a karaktered már be is mondja, hogy érdemes lenne ott szétnézni. Nyomj egy gombot, és megjelöli az ellenfelet. Be tudod jelölni, hogy egy hely még érintetlen, de ha rányomsz egy nyitott ládára vagy ajtóra, a rendszer azonnal jelzi a többieknek, hogy ott bizony már járt valaki. Szükséged van töltényre vagy egy távcsőre? Kattints a fegyvereden az inventoryban, és a többiek máris tudják, hogy mi hiányzik. Találtál valamit, ami a társaidnak kellhet? Pingeld be, a karakter bemondja, hogy pontosan mi az, sőt, a többiek vissza tudnak jelezni egyetlen gombnyomással, hogy az nekik kell, és akkor el se tűnik a képernyőről. Mennyivel jobb ez, mint amikor megpróbálod elmagyarázni, hogy

"A nagy narancssárga ház mögött a kék konténer tetején volt a táska, azt hiszem..."

A srácok egy olyan rendszert dolgoztak ki, ami "remélhetőleg" alapjaiban változtatja majd meg a játékipart, és ami mostantól minden hasonló multiplayer játékban alapvető elem kell legyen. PC-n van szöveges chat is, de simán lehet úgy meccset nyerni 2 random társsal, hogy egy szót sem írtok be, mégis tökéletes az összhang, mert használjátok a rendszer kínálta lehetőségeket.

Nincs idő fikázni

Az Respawn egyik legzseniálisabb húzása nem a játék fejlesztéséhez, hanem a megjelenéshez kapcsolódik. A debütálás előtt alig két nappal kezdtek el egyáltalán pletykálni a játék létezéséről, 48 órán belül pedig már nemcsak a bejelentésen, hanem a rajton is túl voltunk. És hogy miért nem hype-olták a játékot hónapokig a megjelenés előtt? Erre Drew McCoy vezető producer adta meg a választ:

Egy free-to-play játékot csinálunk loot boxokkal, miután megvett minket az EA, és nem a Titanfall 3 az. Ez a marketingkatasztrófa tökéletes receptje. Úgyhogy ehelyett csak kiadjuk a játékot és engedjük, hogy a játékosok kipróbálják.

És több évnyi korai hozzáférés, extreme early access, alfa és béta tesztek után katasztrofális állapotban megjelenő battle royale-szerű szörnyeteg után az Apex Legends az egyik legsimább rajtot produkálta, amit az elmúlt időben láttunk, beleértve a single player játékokat is. Nem voltak eget rengető bugok, nem optimalizálatlan a játék, a szerverek csak egy kicsit köhögtek (ami ekkora terhelés mellett valahol érthető is), és nincsenek egyértelmű balansz-problémák. Egyszerűen csak működik.

Az elképesztően intelligens dizájnnak, szórakoztató játékmenetnek és a megannyi ötletes újításnak köszönhetően az Apex Legends azokat is berántotta, akiket eddig teljesen hidegen hagyott a battle royale őrület. A szerkesztőségi chaten is szinte csak ez pörög napok óta, mindenki teljesen rá van kattanva. Lehetne még a pozitívumait sorolni az ingyenességétől az optimalizáltságán át a képességekig, de talán a fenti öt érv is elég, hogy a műfaj legjobbjának koronázhassuk. Persze van még mit finomítani rajta, de a Respawn egy tapasztalt csapat, biztosan nem engedi el.

Az Apex Legendsnek minden esélye megvan arra, hogy az év egyik legnagyobb durranása legyen. Az elmúlt két hét tapasztalatai azt mutatják, hogy a streamerek és játékosok körében is elképesztően népszerű, úgyhogy kíváncsian várjuk, fenn tudja-e tartani ezt a szintet a csapat a folyamatos tartalmi bővítésekkel. Ha igen, akkor tényleg lehet, hogy lőttek a Fortnite egyeduralmának.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)