Hirdetés

Aranylemezen az Assassin's Creed Valhalla

|

Kevesebb, mint egy hónappal a megjelenése előtt lényegében elkészült a Ubisoft idei legfontosabb játéka.

Hirdetés

Nemrég könyörtelen vikingekké váltunk az Assassin's Creed Valhallában, ugyanis mintegy nyolc órán keresztül játszhattunk a széria legújabb darabjával, amely az Origins és az Odyssey által kitaposott úton halad. Noha sok lesz az ismerős elem, akad majd nem egy játékmenetbeli változás, amihez hozzá kell szoknunk, miközben Eivor bőrébe bújva a Brit-szigeteken keressük a boldogulást magunk és népünk számára.

Hirdetés

A nagy nap, amikor végre bárki nekiveselkedhet a múltbéli tapasztalataink alapján akár 50-100 órát is felölelő kalandnak, november 10-én jön el PC-n, PlayStation 4-en, Xbox One-on, valamint Xbox Series X-en és Series S-en. PS5 tulajdonosként viszont csak később, 19-étől (a szerencsésebb országokban egy héttel korábban) jöhetünk majd rá, hogy mitől is döglenek az angolszászok.

Egy mai Twitter-bejegyzés pedig egészen minimálisra csökkentette bármilyen késés esélyét, ugyanis a Ubisoft Montreal büszkén adta hírül, hogy aranylemezre került az Assassin's Creed Valhalla. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztők nekiláthatnak a manapság elengedhetetlen első napos javítás összerakásának, hogy zökkenőmentes legyen a rajt.

Ti melyik platformra tervezitek megvenni? Természetesen az "Egyik sem, mert ez már nem Assassin's Creed"-jellegű válaszokat is elfogadjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)