Hirdetés

Ark: Survival Evolved - unikornis és halpáncél az új frissítésben

|

Az érdekes új élőlények mellett bekerültek még a lasszók, illetve a vízalatti bázisok építésének lehetősége is.

Hirdetés

Szépen fejlődik az Ark: Survival Evolved, a fejlesztők állandó jelleggel bővítik a játékot új tartalmakkal és feature-ökkel. Most elérhetővé vált a legújabb, v256 verziószámú frissítés, melyben olyan állatokkal is találkozhatunk, mint az unikornisok és a páncélozott halak. Miért is ne?

Rengeteg javítás és apróbb változtatás van a csomagban, de értelemszerűen a tartalmi újítások a legérdekesebbek. Négy új teremtmény is bekerült a játékba, mint pl. az Equus Magnus (ahogy a neve is mutatja, ez egy ló féleség) vagy a Iguanodon Vicissitudinis, ami leginkább egy gyíkra hasonlít. A tenyésztés terén is bővültek a lehetőségek, ugyanis mostantól vízi állatokat is tenyészthetünk, ráadásul különféle felszereléseket is csatolhatunk rájuk.

Ebben egyébként talán sokat fognak majd segíteni a víz alatti bázisok, ugyanis már ilyeneket is építhetünk, ha esetleg ehhez lenne kedvünk, persze sokkal érdekesebb lenne, ha valaki a Minecraft után az Arkban is reprodukálná Rapture-t. Az újítások teljes listáját ezen a linken olvashatjátok el. Nektek hogy tetszenek az újdonságok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)