Hirdetés

Arma 3 - biztosan nem jön konzolokra

|

A Bohemia Interactive belenézett a jósgömbjébe és nem látott benne konzolportot az Arma 3-hoz.

Hirdetés

Most, hogy sikeresen lezárult az Arma 3 sztorija, felmerülhetne a kérdés a játékosokban, hogy miért ne jelenhetne meg a katonai szimulátor konzolokra is, azonban az Eurogamernek adott nyilatkozatában Joris-Jan van t' Land gyorsan véget vetett a találgatásoknak és a reménynek is.

A projektvezető azzal magyarázta az elutasítást, hogy már a kezdetektől PC-re fejlesztették az Arma 3-at, így nemcsak hogy nem lenne igazságos a rajongókkal szemben a konzolos port, de nehéz lenne elkészíteni is, mivel több alapvető dolgot is újra kellene tervezniük. Lehetséges, hogy a döntésben közrejátszik a csapat korábbi rossz tapasztalata is, hiszen próbálták az Arma 2-t Xbox 360-ra is elhozni, végül azonban a sikertelenség miatt kukázták a projektet.

Land szerencsére tudott pozitívumokkal is szolgálni: bejelentette, hogy a következő két évet az Arma 3 tartalmi bővítésével töltik majd, tehát legkorábban 2015-ben kezdenek el gondolkodni a hogyantovábbon. Bár konkrét terveik még nincsenek a folytatásra, valószínűleg az Arma franchise-t bővítik majd.

Ti sajnáljátok, hogy az Arma 3 PC-exkluzív marad?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)