Hirdetés

ATI HD 4800 előzetes

|

Évről évre, ha eljutunk egy AMD, vagy egy NVIDIA bejelentésre, mindig azt tapasztalhatjuk, hogy bizony ők ketten nem annyira kedvelik egymást.

Hirdetés

Ez persze valahol érthető, hiszen napjaink legkeményebb ellenfelei a grafikuskártyák piacán. Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy az AMD kicsit lemaradt: ez eddig így is volt, hiszen teljesen zárt ajtók mögött készült az a kártya, amit 2008 június közepén bemutattak: megérkezett a világ első, 1 teraflopos VGA-ja!

Kis kavarodás történt az idei évben. A titoktartási nyilatkozat, mely szerint pontos technikai adatokat, illetve összehasonlítási eredményeket nem tehetünk közzé egészen jövő hét szerda délig tart. Éppen ezért csak néhány szóban próbálhatom összefoglalni, hogy mire is lehet számítani. Az érdekesség és a kavarodás abból adódik, hogy mivel az AMD hatalmas nagy startra készült, a legtöbb partnernek már korábban kiküldte a készleteket, hogy jövő hét szerdától tényleg kapható legyen. A probléma csak az, hogy néhány bolt világszerte úgy határozott, hogy bejelentés előtt megkezdik az árusítást. Vagyis, elméletileg én nem mondhatok konkrét adatok, míg előfordulhat, hogy bizonyos országokban egy játékos bemegy a boltba, megveszi, és felteszi a pontos mérési eredményeket: ezért elnézést kérek, a mi méréseink jövő hét szerdán várhatóak.

Az nem annyira meglepő, hogy az ígéretek szerint minden szinten elverik az NVIDIA-t, a bemutatott számok viszont azt mutatják, hogy a konkurenciának bizony komoly ellenfele akadt. Több szinten is fejlettebb technológiát láthatunk az ATI kártyán: memória típusa és sebessége, fogyasztás, teljesítmény, hőtermelés, ár, és még sorolhatnánk. A helyszíni demókat és kipróbálható játékokat elnézve persze mindez még nem erősíthető meg, de amint visszaérünk a tesztlaborba, azonnal megvizsgálunk minden kis apró elemet.

 

hd4800_1_k.jpg
 

 

Maga a kártya külsőre nem sokat változott. Látható, hogy egy kártya helyet foglal el a 4850-es (nagyobb testvére természetesen kettő helyet), így érzékelhető, hogy nem igényelt olyan gigantikus hűtést: vagyis valóban nem fogyaszt olyan nagyon sokat. Csatlakozásokban sem található semmi kiemelkedő újítás, de ezzel nincs is semmi gond.

hd4800_2_k.jpg
 

Ami tényleg nagyon reményteli az az, hogy megpróbálták az árakat ésszerű keretek között tartani. Csak remélhetjük, hogy kis hazánkban is érezhető lesz majd ez, és nem próbálnak majd a boltok túl nagy hasznot bekasszírozni. Emellett fontos, hogy az ATI is (ha kicsit késve is) jóval vehemensebben összedolgozik majd a játékfejlesztőkkel azért, hogy az ő kártyáikon még jobban menjenek az új fejlesztések. Bár konkrétumok nem hangzottak el, úgy fest, hogy hamarosan elé sok olyan alkotás lesz, amiben benne lesz a DX10.1 támogatás, ami az NVIDIA-nak komoly fejfájást fog okozni: azon játékok eseté, amik támogatják ezt, az NVIDIA a jelenlegi megoldásaival nem lesz képes labdába rúgni!

hd4800_3_k.jpg

 

Nagyon fontos még, hogy hihetetlenül gyors HD számításokat kapunk majd. Végre eljött az az idő is, amikor a GPU normálisan belesegít a videó tömörítésbe: példának okáért láthattunk egy összehasonlítást, mely szerint egy 1080p felbontású HD filmet az új ATI kártya 19-szer gyorsabban kódolta át, mint az Intel legújabb processzora: ez persze nem annyira meglepő, régóta tudjuk, hogy e felé kell menni, hiszen a GPU-k már régen gyorsabbak, mint a normál processzorok. Tény viszont, hogy NVIDIA kártyával még nem tudjuk megcsinálni ezt a tesztet, így összehasonlítani sem lehet az új generációkat ebben az aspektusban.

hd4800_4_k.jpg

 

Összességében tehát eléggé optimisták vagyunk a HD4800-as családdal kapcsolatban, és remélhetőleg jövő hétig minden eddigi állításunk (illetve az AMD / ATI) ígéretei bizonyítást is nyernek.

hd4800_5_k.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)