Hirdetés

Az Overwatch 2 korábbi VFX vezetője kitálalt, a Blizzard folyamatosan szívatta őt

|

Elég idő telt el a távozása óta, így Chris Sayers kitálalt a Blizzardnál töltött idejéről. A sztori felháborító, és szomorú képet fest a stúdió vezetőségéről.

Hirdetés

Chris Sayers még a Blizzard jelentős részét érintő leépítés előtt, 2023 novemberében vált meg vezetői pozíciójától, és hagyta ott ezzel együtt a céget. Az azóta eltelt hónapokban rengeteg esemény történt a stúdió körül, és valószínűleg ezért is érezte úgy, hogy már nyugodtan kitálalhat a vele történtekről. A sztorit azzal kezdte, hogy neki az Overwatch 2 csapatával nincs problémája. Az ott dolgozó alkotók mind meleg szívvel fogadták ők, mindig öröm volt velük dolgozni, és Sayers szerint a Team 4 tele van iszonyatosan tehetséges arcokkal, akik szívüket lelküket öntik bele a projektjeikbe. A gond a menedzserekkel volt.

Sayerst egyik pillanatról a másikra tették meg vezető VFX- és kozmetikai tárgyakra szakosodott művésznek, ami alapvetően nem hangzott rosszul, de ezen a ponton ő még csak hat hónapja volt a csapatnál. A kinevezést egy picit megilletődve fogadta, de kikötötte, hogy ezzel elvárja a fizetésemelést és minden extrát.

Hirdetés

Az első hetében a felső vezetők megkérték őt, hogy rúgjon ki valakit, aki egészségügyi okokból ment volna szabadságra. Egy kezdő fejlesztőről voltszó, aki a szüleiről gondoskodott, és a vezetőségnek nem volt kedve foglalkozni vele. Végül egy másik vezető bevállalta a kirúgását, mivel Sayers épphogy csak akkor kezdett a pozíciójában, ráadásul jó barátságot ápolt az érintettel, de itt már látszott, hogy mi a helyzet a cégen belül.

A következő hónapokban Sayers négy ember munkáját végezte, és többször is érdeklődött a fizetésemeléséről, ami csak nem akart összejönni. Egy idő után ránézett a kollégáinak fizetésére, és megtudta, hogy a felét keresi annak, amit az összes többi VFX vezetőnek fizet a Blizzard. Néhány levélváltás után kiderült, hogy ez azért van, mert ő az Egyesült Királyságból dolgozik, és őt az ottani piaci normák szerint fizetik, nem aszerint, hogy mennyit dolgozik.

"Miért fizetnénk többet, mint kellene? Semmilyen üzleti értelme nem lenne."

Mindezek ellenére azért Sayers kergette a vezetőséget a fizetésemelési igényével, és folyton azt kapta, hogy "majd beszélünk róla" és "majd szeptemberben" sor kerül rá. Egy ideig várt türelemmel, aztán világossá vált számára, egyáltalán nem is akarnak neki fizetésemelést adni.

"Ez idő alatt a HR osztály egyszer sem írt vissza, aztán hirtelen jelezték, hogy csatlakozzak egy gyors hívásra. Az HR megkérdezte tőlem milyen előléptetésről beszélek."

Sayers ezen a ponton hivatalos panaszt tett. Hónapokig húzták előtte a mézesmadzagot, majd kinyögték, hogy a vezetői pozíció nem előléptetést takar, hanem oldalirányú elmozgást, amiért nem jár fizetésemelés.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

A hivatalos panaszból induló kivizsgálás eredménye persze az lett, hogy a HR osztály nem tett semmi rosszat, megfelelően járt el és itt a sztori vége. Sayers persze ezt követően felmondott, amire az volt a vezetőség válasza, hogy a pozíciója miatt ipari titkokról szerzett tudomást, ezért három hónapig nem dolgozhat máshol. A Blizzardtól nem kapott több fizetést, de a munkavállalását is korlátozták.

"Elmondtam nekik, hogy nem tudok három hónapot fizetés nélkül túlélni. Kifizetésre váró jelzáloghiteleim vannak. A szemembe néztek és azt válaszolták, hogy hát, akkor valószínűleg nem kellett volna aláírnom a szerződést."

Percekkel később kizárták őt minden belsős rendszerből.

A legszomorúbb része Sayers történetének, hogy nem ez az egyetlen ilyen sztori a játékiparban. A stúdiók vezetői rendszeresen vállalhatatlanul bánnak a beosztottaikkal, akik aztán vagy kénytelenek beletörődni a helyzetükbe, vagy lelépnek az adott cégtől (esetleg az egész iparágat otthagyják).

Sayers sztorija legalább jól végződött: a fejlesztő mostanra átkerült az Anchor Point Studioshoz, ahol szintén VFX vezetőként dolgozik új projekteken.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)