Hirdetés

Battlefield 4 - új szerverekkel a lag ellen

|

Újabb patch érkezett a Battlefield 4 szervereire, a frissítés ezúttal a lag és rubber banding problémákon segít. Kár, hogy csak most.

Hirdetés

Még mindig egymást érik a Battlefield 4 javításai, és bár ez jó dolog is lehetne, hiszen a fejlesztők legalább foglalkoznak a játékkal, még fél évvel a megjelenés után is bukkannak fel olyan problémák, amik teljesen tönkretehetik a játékmenetet.

A Battlefield 4 már korábban is is küzdött kisebb lag problémákkal, a Naval Strike DLC megjelenése óta azonban csak fokozódott a helyzet. A rubber banding - amikor a karakter egy helyben fut, majd egyszer csak arrébb ugrik mintha csúzliból lőtték volna ki - különösen problémás egy pörgős, dinamikus lövölde esetében, és ha ez egy 64 fős szerveren szinte percenként előfordul, az bizony igencsak idegesítő.

A DICE úgy orvosolta a problémát, hogy felújították a szerverparkot. "Rengeteget költöttünk az új hardverekre, hogy javítsunk a helyzeten és kiküszöböljük a problémát. A szervezek beüzemelését hosszas tesztelés előzte meg, nehogy újabb hibák üssék fel a fejüket. Már most is érzékelhető a javulás, a jövőben pedig csak egyre jobb lesz a helyzet."  - mondta el Karl Magnus Troedsson, a DICE igazgatóhelyettese.

Ti hisztek neki, vagy már feladtátok a problémamentes BF4 utópia kergetését?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)