Hirdetés

Bioshock 2: szétszéledt a csapat, de azért készül a folyatás!

|

Furcsa híreket hallhatunk a Bioshock csapatában dúló komoly ellentétekről és a folyatásról.

Hirdetés

A Bioshock az idei év egyik legnagyobb meglepetése volt: óriási sikert aratott és talán nem kizárt még az év játéka cím sem. Ugyanakkor „Surfer Girl”, a játékos hírek rejtélyes – szinte fantomszerű – „prófétája” (aki a világon először teregette ki, hogy a Bungie otthagyja a Microsoftot) ezúttal arról regél, hogy feloszlik a Bioshockot készítő 2K Boston, ugyanis szinte mindenki gyűlöli a játék főproducerét, Ken Levine-t és soha az életben többé nem akarnak vele dolgozni. A csapat egy része ezért otthagyta Levine-t és egy teljesen új stúdiót alapítottak, ahol el kezdték fejleszteni a Bioshock 2-őt – számunkra talán ez a legérdekesebb hír. Egy-két ember maradt csak Kennel, aki a Project X nevű játékot fejleszti most. Jó páran a régi teamből pedig Kennel sem maradtak, de az új stúdióba sem léptek be, hanem a szélrózsa minden irányába szétszéledtek és más játékokon dolgoznak. Ha ez igaz (és „Surfer Girl” ritkán téved, legfeljebb nem 100%-osan pontosak az információi), akkor már csak az a kérdés maradt nyitott számunkra, hogy vajon a karizmatikus (és ezek szerint elég erőszakos) Ken Levine, illetve a régi tagok nélkül vajon milyen lesz a folyatás…

bioshock_fairground-722498_1_k.jpg

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)