Hirdetés

BioWare: Alaptalanok a PC-s üzletágat illető kritikák

|

Ray Muzyka álláspontja szerint minden eddiginél nagyobb sikereknek örvendhet a PC-s iparág, felesleges temetni.

Hirdetés

A BioWare igazgatójának véleménye szerint a PC-s iparágat terhelő kritikák alaptalanok, ugyanis az említett szektor minden fronton nagyszerű egészségi állapotnak örvendhet. Ray Muzyka úgy fogalmazott, hogy napjainkban minden eddiginél többen játszanak személyi számítógépeken és fordítanak rendszerükre komoly összegeket. Hozzátette, a PC-s játékvilág változásokon esik keresztül, köszönhetően a technológiai fejlődésnek és a rendszert támogató felhasználók összetételének. A megváltozott körülményekhez és az új piaci kondíciókhoz alkalmazkodniuk kell a fejlesztőknek. Egyre többen folyamodnak flash alapú és eseti játékokhoz, az emberek egészen másfajta alkotásokkal kívánnak szórakozni, mint húsz évvel ezelőtt, mondta el Ray Muzyka. Több esetben is megemlítette, hogy a fejlesztők termékeinek illeszkednie kell az újonnan kialakult viszonyokhoz, azonban nem kötelező minden esetben kompromisszumot kötni, szükségesek korszakalkotó elképzelések is.

masseffect_bio.jpg
 
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)