Hirdetés

A FromSoftware elnöke szerint nem rajta múlik, hogy lesz-e Bloodborne 2

|

Hidetaka Miyazaki elmondta, hogy ez a döntés túlmutat rajta, pedig az első rész a kedvenc Souls játéka.

Hirdetés

A Bloodborne az egyik legsikeresebb Souls játék lett, annak ellenére is, hogy PlayStation 4-exkluzív címként jelent meg. Ezután érthető módon a legtöbb rajongó reménykedik a folytatásban, melynek híre időről időre szárnyra kap, hogy aztán a fejlesztők kategorikusan megcáfolják az értesüléseket. Úgy tűnik azonban, hogy nem csak a rajongók örülnének, ha készülne a második rész.

Hirdetés

Hidetaka Miyazaki elmondta, hogy az összes Souls játék közül a Bloodborne a kedvence, ezzel pedig nincsen egyedül, ugyanis mind a rajongók, mind a kritikusok tekintetében egy nagyon népszerű alkotásról beszélünk, amely úgy tudott a Sark Souls-széria elemeit felhasználva építkezni, hogy közben valami újat is le tudott tenni arra a közmondásos asztalra. 

"Ha döntenem kéne, hogy melyik áll a legközelebb a szívemhez, akkor a Bloodborne-t mondanám. Szerintem ez sikerül leginkább az én ízlésem szerint, ahogy én akartam."

- mondta a FromSoftware elnöke, és azt is hozzátette, hogy sajnos nem rajta múlik, hogy készül-e folytatás. Reményeink szerint minél előbb sikerül érvényesítenie az akaratát, hogy elkészülhessen a Bloodborne 2, bárki dönt is a projekt megvalósulásáról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)