Hirdetés

Bővül a Silicon Knights

|

Közel nyolcvan új embert készül felvenni a kanadai Silicon Knights.

Hirdetés

A kanadai csapatot 1992-ben alapította Denis Dyack. Az Ontarióban székelő csapat a kezdeti időkben a Nintendo számára készített játékokat, azonban 1996-ban egy merész döntést követően elkészítették PC-re és PlayStationre a Blood Omen: Legacy of Kaint, mely a később több részt is megélt sorozat első darabja volt. A csapat ezt követően 2002-ben hallatott megint magáról egy ígéretesebb remekkel, az Eternal Darkness: Sanity's Requiemmel. A játék csak Nintendo GameCube-ra készült el. A Nintendo sikertelen gépére végül egy Metal Gear Solid játékot is összedobtak, valamikor 2004 magasságában.

928546_20051004_screen005.jpg

Ezt követően karolta fel a Microsoft a gárdát, akik jelenleg az X360 exkluzív Too Humanen, illetve egy idáig be nem jelentett játékon dolgoznak, mely szintén X360-ra és PS3-ra készül, de a SEGA jóvoltából kerülnek majd a dobozok a polcokra.

Éppen ezért időszerűnek látta a csapat, hogy a jelenlegi 165 fős csapatlétszámot megemelje és új tagokkal bővítse a gárdát. A kanadai csapat tervei szerint közel nyolcvan új embert állítanak majd hadrendbe, kiknek többsége a SEGA megbízásából készülő játékon dolgozik majd.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)