Hirdetés

Brothers in Arms: Hell's Highway interjú

|

A Fragdolls angol lánykája, Jam a Lost producere után magát a Gearbox vezérét, Randy Pitchford-ot kapta mikrofonvégre.

Hirdetés

A tavaszi felhozatal majdnem olyan erősnek ígérkezik, mint a már magunk mögött hagyott karácsonyi. Az egyik nagy esélyes a Gearbox második világháborús FPS-e, a Brothers in Arms: Hell's Highway.
Mint az az interjúból is kiderül, Matt Baker és csapata a híres 101-es légideszantosok felderítőjeként működik majd a szövetségesek számára taktikai vereséggel végződött Piackert hadművelet során. Persze, ha tudták volna, hogy az itteni győzelem, s az ebből fakadó elhúzódó harcok miatt szovjet zászlót lobogtat majd a szél a lerombolt Reichstag felett, golyózápor és ágyútűz helyett tárt karokkal fogadják az amerikai, ausztrál, brit, kanadai csapatokat.
A történelem azonban úgy alakult, ahogy, s a németek kivívták utolsó jelentős győzelmüket a háború során.
A Rajna hídjainak elfoglalását, s megtartását feladatul kapó ejtőernyősök (köztük a 101-esek), s a hozzájuk mielőbb utat törni hivatott 30. páncélos hadtest pokoli küzdelmeit azért választotta Randy, mert erősen emlékeztet az eredeti Star Wars trilógia legjobb részére, a Birodalom visszavág-ra.

 

 


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)