Hirdetés

Elvileg tervben volt a Bully 2, de nem lett belőle semmi

|

Egy forrás most azt állítja, a Rockstar nem sokkal az első rész megjelenése után már elkezdett dolgozni a másodikon.

Hirdetés

A kiadó olyan szerencsés helyzetben van, hogy akkor is beszélnek játékairól, franchise-airól, amikor nincs mit bejelentenie. A héten végre megerősítették, hogy november 5-én jön a Red Dead Redemption 2 PC-re (október 9-én az első képeket és a gépigényt is megtudhatjuk, írjátok fel és nézzetek majd vissza), de sokat kell még várnunk, hogy más projektekről is halljunk bármi hivatalosat.

Hirdetés

A Bully 2-ről sokan sokfélét mondtak már, bizonyított és kétes forrásokból is hallottunk a játékról, de továbbra sincs hivatalos nyilatkozat vele kapcsolatban. Most a VideoGamesChronicle oldal írt arról, hogy egy megbízhatónak vélt forrás szerint valamikor az első Red Dead Redemption 2010 májusi megjelenése és 2013 vége között kaszálták a projektet, mert bár azt hamar leszögezték, hogy Jimmy lesz a folytatás főszereplője is, azt nem sikerült eldönteniük, hogy milyen események várjanak rá a történet folytatásában. A Rockstar New England 12-18 hónapot ült felette, készítettek egy prototípust a RAGE motorban, majd kidobták a kukába.

Jó eséllyel a Grand Theft Auto VI lesz a csapat következő játéka, és nem tudni, fognak-e ezen és az RDR-en kívül más franchise-okkal foglalkozni. Talán egyszer előkaparják még az Agentet, bár a Take-Two már lemondott a védjegyről... Pedig a Bullyval ellentétben egy a '70-es években játszódó, nyílt világú akciójátékból simán lehet jó Online változatot készíteni, ami aztán megint szépen termeli a milliókat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)