Hirdetés

Távmunkában dolgozhatnak a Bungie fejlesztői a koronavírus miatt

|

Szerencsére csak ideiglenes megoldásról van szó, de nem tudni, meddig lesz érvényben.

Hirdetés

Komoly problémákat okoz világszerte a koronavírus, hiszen rengetegen fertőződtek meg vele, és sokan bele is haltak a betegségbe. Ráadásul a járvány több iparág működésére is hatással van, hiszen egyre gyakrabban halasztanak el rendezvényeket miatta, és már az is előfordult, hogy elővigyázatosságból későbbi időpontra tolták egy film bemutatóját.

Hirdetés

Mostanra már a Destiny 2-t fejlesztői Bungie működésére is hatással van a koronavírus, mivel az megjelent az Egyesült Államokban, méghozzá a stúdió főhadiszállásának közelében. Emiatt a vállalat az utóbbi hetekben azon fáradozott, hogy szavatolni tudja munkatársainak és partnereinek az egészségük szempontjából a lehető legbiztonságosabb körülményeket, mivel sem a működés felfüggesztése, sem a Destiny 2 támogatásának szüneteltetése nem jöhet szóba, kellett egy mindenkinek elfogadható megoldás.

Ennek keretében kialakítottak egy olyan infrastruktúrát, aminek köszönhetően az alkalmazottak távmunkában dolgozhatnak. Így a Bungie két legyet üt egy csapásra, hiszen egyrészt garantálja a fejlesztők biztonságát, másrészt pedig nem kell beszüntetnie a tevékenységét. Bizonyos technikai megoldásoknak hála gond nélkül kommunikálhatnak egymással a dolgozók, miközben folytathatják a munkájukat is.

Előfordulhat, hogy az óvintézkedés érinti majd a patchek megérkezésének ütemét, ám a fejlesztők igyekeznek tájékoztatni majd a játékosokat a további fejleményekről.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)