Hirdetés

Caesar IV

|

Biztosan sokan emlékeztek az Impressions korabeli városépítős játékaira, melyeknek egyik leghíresebb darabja a Caesar IV volt. Bár a Sim City sorozat ismertebb volt, az Impressions mégis sok olyan elemet alkalmazott, amellyel felülmúlták a Maxis játékait.

Hirdetés


Hogy miben? „A legfőbb érték az ember” – ez volt a kommunista éra alatt a Párt szlogenje, és – kicsit más értelmezésben – az Impressions városépítős stuffokat is ez jellemezte, hiszen folyamatosan figyelnünk kellett a polgárok egészségügyi állapotát, a kedélyállapotukat, egyszóval a mindennapjaikat.

A Tilted Mill, az egykori Impressions fejlesztőgárdájából alakult új csapat korábban a Children of the Nile
című stratégiával lepett meg minket, amely voltaképpen a Pharaoh egyfajta 3D-s folytatásának is tekinthető. Bár a Children of the Nile
-ban is remek ötleteket vonultattak fel a fejlesztők, sok hibája miatt mégsem lett akkora klasszikus, mint az Impressions korábbi címei.


A Caesaer IV-nél azt ígérik a Tilted Mill-os arcok, hogy tanultak a hibáikból és igyekeznek a korábbi címeik legjobb tulajdonságait ötvözni rengeteg finom újdonsággal. Sokat javult például a mesterséges intelligencia: a római polgárok mindennapjaikat nem csak munkával, hanem evéssel és szórakozással is el fogják tölteni: ha kellően ránagyítunk a térképre, akkor megfigyelhetjük, ahogy a helyi piacon alkudoznak, miközben élelmet vesznek, vagy azt, ahogy az arénákban őrjöngnek a gladiátor bemutatókon. Természetesen sokat javult a grafika is: római birodalmi kis városkánkat végre-valahára teljes 3D-ben csodálhatjuk. Egyedüli kérdés még a háborúzás megoldása maradt: mivel a korábbi részekben ezt kicsit ügyetlenül oldották meg, reméljük, hogy a Caesar IV
-re már végre emiatt sem kell panaszkodnunk...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)