Hirdetés

Call of Duty 5 fejlesztőváltás

|

Igaz, még meg sem jelent a modern hadviselés felé forduló 4. felvonás, de már ki is derült, ki munkálkodik majd a Call of Duty 5. részén.

Hirdetés

A Medal of Honor: Allied Assault-ot fejlesztő csapat disszidensei néhány éve megalapították az Infinity Ward-ot, melynek kötelékében elkészítették nekünk a valaha készült legintenzívebb 2. világháborús összecsapásokba bepillantást engedő Call of Duty-t. A kiegészítőt, majd a második részt követően kisebb pihenő következett, s csak ezután vágtak bele a modernebb vizekre evező 4. epizódba. (A harmadik rész pc-n sajnos nem tette tiszteletét)

 


Rohamtempó?
Miután a srácok érthető okokból nem vállalták az évente megjelenő folytatásokkal járó lélekölő rohamtempót, a következő egyezségre jutottak kiadójukkal. Minden páratlan számú epizódot, illetve a konzolos változatot más csapat készít, így a fejlesztőknek több idejük jut a minőségi munkára.A konzolos Call of Duty 2: Big Red One-nal már bizonyított Treyarch kapta a feladatot, hogy ötrészessé bővítse a szériát. Arról sajnos még nem esett szó, hogy mely platformokon tervezik kiadni, és pontosan mit is várhatunk a játéktól, de érdemes egy kicsit közelebbről is megismerkedni a régi-új fejlesztőcsapattal.

 


Élet a nagy vörös után
A több mint 10 éves történelemmel rendelkező, 1996-ban alakult Treyarch az Activision egyik fejlesztőcsapataként kezdte munkásságát. A korábban több sportjátékot is készítő stúdió kapcsolata a Call of Duty sorozattal a fentebb már említett Big Red One című epizóddal kezdődött. Mivel a fenti alkotás csak konzolokra készült el, és a srácok honlapján jelenleg is gőzerővel reklámozzák, hogy micsoda next-gen alkotásokon dolgoznak, ezért félő, hogy a PC-sek a Call of Duty V-ből is kimaradnak majd. Mi persze szívből kívánjuk, hogy ne így legyen, hiszen várhatóan egy igazi mestermunkától esnénk el...

 



Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)