Hirdetés

Call of Duty: 55 millió példány és 3 milliárd dolláros forgalom

|

Nem nyugszik az Activision vezetősége, naponta számolják újra a dollárkötegeket, és kürtölik tele a sajtót jószerencséjükkel.

Hirdetés

Az NPD, a GfK Charttrack és az Activision saját számítása szerint ekkora forgalmat generáltak a Call of Duty márkanév alatt értékesített dobozos játékok, tehát a steames és egyéb digitálisan megvásárolt példányokat nem is adták hozzá. Persze még mindig nem a Call of Duty a videojátékok történetének legsikeresebb franchise-a, hiszen egyebek mellett Mario és a Sims széria is megelőzi, de mindenképpen elismerésre méltó, hiszen kategóriájában, vagyis az FPS-ek között a dobogó élére állhatott. Az NPD, a GfK Charttrack és az Activision saját számítása szerint



Ehhez csupán az kellett, hogy az egykori 2015 magját alkotó Infinity Ward gárdája rátapintson arra, mi kell a tömegnek: szünet nélkül adagolt tömény akció filmszerű körítéssel. A recept bevált, a játékosok pedig igencsak rákattantak. Már PC-exkluzív Call of Duty, valamint a multiplatform Call of Duty 2 is óriási sikernek számított, a csak konzolokon megjelenő spinoffok is szépen fogytak, ám a kánaán, legalábbis az Activision számára a Call of Duty 4: Modern Warfare megjelenésével jött el. A sorozat eddig legsikeresebb epizódjától (több, mint 13 millió eladott példány) nem sokkal maradtak el a Call of Duty: World at War bevételei (11 millió példány). Az alig néhány hetes Modern Warfare 2 viszont minden valószínűség szerint a franchise legnépszerűbb darabja lesz, konzolos körökben mindenképp.



Gratulálunk tehát a fejlesztőknek és a kiadónak, ugyanakkor kívánjuk, hogy a jövőben jobban figyeljenek oda a játékosok igényeire, ha továbbra is a pénztárcájukban szeretnének kotorászni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)