Hirdetés

Call of Duty: Infinite Warfare - ezért kell neki 130 GB szabad hely

|

Az Activision magyarázatot adott arra, miért kér 130 GB-nyi helyet az Infinite Warfare a Modern Warfare Remasteredöt is tartalmazó kiadása.

Hirdetés

A generáció elején szomorúan vettük tudomásul, hogy a PlayStation 4-es és Xbox One-os játékok jelentős része 60 GB-nyi helyet is képes elfoglalni. Mivel elmúltak a régi, lemezről futtatós idők, minden játékot telepíteni kell, és egy 500 GB-os konzol tárhelyére így nem sok minden fér.

Múlt héten megtudtuk, hogy a Call of Duty: Infinite Warfare Legacy Edition kiadása (avagy az, amelyik a Modern Warfare Remasteredöt is tartalmazza) 130 GB szabad helyet kér. Úgy tippeltük, ebből maximum 50 GB a Call of Duty 4, ami azt jelenti, hogy az Infinite Warfare-nek kell a maradék 80 GB.

Az Activision viszont elárulta, hogy mindenre felkészült, így az összegbe nem csak a két alapjáték, hanem a Modern Warfare letölthető pályái, az első napi frissítések, illetve az idén megjelenő pályák is beletartoznak. A Black Ops III minden DLC-je 2016-ban jelent meg, úgyhogy kíváncsiak vagyunk, mit kapunk még az idei évben a folytatáshoz.

Mindenesetre készítsétek a szabad helyet. Ha közelebb érünk a megjelenéshez, megírjuk, mik a végleges méretek. Egyébként közeleg a béta, ha tehetitek, próbáljátok ki.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)