Hirdetés

Call of Duty - majdnem kukázták a zombimódot

|

A Call of Duty: World at Warban mutatkozott be először a Treyarch zombis játékmódja, de nem sokon múlt, hogy töröljék a projektet.

Hirdetés

Nagy veszteség lett volna. A Treyarch Zombies játékmódját rengetegen imádják és a Call of Duty: Advanced Warfare-ben már az újonc Sledgehammer Games is átvette. Hamarosan érkezik a Havoc DLC és végre minden platformon bemutatkozik az Exo Zombies.

A tengapi D.I.C.E. előadásán a Treyarch főnöke, Mark Lamia elmondta, hogy kis híján törölték a zombikat a World at Warból. A vezető elmondta, hogy a csapat titokban kezdett el dolgozni a zombis játékmódon, amikor épp "nem bírtak a kreativitásukkal" és végül csak azért nem kukázta a dolgot, mert látta, hogy mennyire jól szórakoznak vele a fejlesztők. Ehelyett meggyőzte az Activisiont, hogy még ha nem is játékmódként, de Easter Eggként mindenképpen kerüljön bele a játékba.

"Mint a stúdió vezetője az volt a kötelességem, hogy mindent időre leszállítsak a kiadónak és a partnereknek" - mondta Lamia, majd hozzátette, hogy az lett volna a felelős döntés, hogy törli az egészet, hogy a csapat arra koncentráljon, amire kell.

Elmondta, hogy többen az Activisionnél úgy érezték, hogy a Zombies "szégyenfolt lenne a franchise nevén", de Lamia végül kockáztatva a fejlesztést nem vette ki a játékból az élőhalottakat. "Majdnem töröltem, ami minden bizonnyal a karrierem legrosszabb döntése lett volna" - vallotta be a Treyarch főnöke.

Valóban az lett volna, hiszen a játékosok imádták és azóta az összes Treyarch-játék elengedhetetlen részévé vált. "Jól döntöttünk, hogy végül a szórakozás és a szenvedély mellé álltunk és bíztunk ebben az elhivatott csapatban. Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez az elhivatott csapat mihez kezd majd az idei Call of Dutyval.

Ti szeretitek a Zombies-t? 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)