Hirdetés

Call of Duty: Modern Warfare Remastered - végül önállóan is megjelenhet

|

A mai napig csak az Infinite Warfare-rel együtt vásárolható meg a Call of Duty 4 újrakevert kiadása, de ez a nyár folyamán végre megváltozhat.

Hirdetés

Az Infinite Warfare eladásai valamivel alacsonyabbak lennének, ha az Activision nem ad ki egy olyan kombót, amiben az új játék mellett a CoD 4 Remastered is szerepel. Korábban belsős forrástól úgy hallottuk, már egy hónappal az alapjáték megjelenése után szerették volna kiadni önmagában a felújított Modern Warfare-t, de alighanem a vártnál alacsonyabb eladási számok miatt nem tették meg végül.

Mostanra viszont már elég idő eltelt, hogy a játékosok pusztán a nosztalgiázás miatt ne vegyék meg a Legacy Editiont. A GameFly-ra feltett, majd törölt bejegyzések alapján a Call of Duty: Modern Warfare Remastered június 20-án jelenik meg PlayStation 4-re, július 20-án pedig Xbox One-ra, ami teljesen reális, tekintve hogy a DLC-k is előnyt élveznek a Sony platformján. Az önálló megjelenés meg már bőven időszerű. 

Várjuk a kiadó hivatalos megerősítését, ahogy azt is, hogy a PC-s változattal mi a helyzet - erről ugyanis nem tettek említést az oldalon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)