Hirdetés

CES 2014 - a Razer így képzeli a jövőt

|

A Razer kilépett a komfort zónájából, és a megszokott periférák helyett két újdonságot is bemutatott a CES-en. Itt a moduláris PC és az újragondolt okosóra, szigorúan Razer színekben.

Hirdetés

A Razert leginkább a játékosoknak szánt perifériákról és egyéb kiegészítőkről ismerhettük meg. Az utóbbi időben gamer laptoppal és tablettel bővült a paletta, de hiába váltott ki nagy felháborodást a PS3 mellőzése, a Sony konzoljához azóta sem közeledett a cég.

A most zajló CES-re két újdonsággal is készült a csapat, ezek közül az első a Project Christine névre keresztelt teljesen moduláris PC, amin már 2 éve dolgoznak a Razernél. Kinézetben egyátalán nem hasonlít a korábban látott gépekre, és bár elméletben hihetetlenül jó elképzelésnek tűnik, egyelőre kérdéses, vajon sikerül-e beváltania a hozzá fűzött reményeket.

Az gépházat egy egyszerű torony helyettesíti, amelyhez egyesével tudjuk a különböző hardvereket csatlakoztatni. A PCI-Express architektúrának köszönhetően az alkatrészek összekapcsolása körülbelül a legegyszerűbb LEGO nehézségével vetekszik, egyszerűen csak a helyére pattintjuk a hardvert, és már működik is. Az egyes nyílások teljesen identikusak, így nem kell azon gondolkoznunk, vajon mit hová kellene rakni, egyszerűen bedobáljuk a dolgokat és már mehet is a móka.

Minden alkatrész egy zárt ovális rekeszben kap helyet, amelyek a különálló aktív folyadékhűtésnek köszönhetően hűvösen és halkan tartják a modulokat. A kivételes hűtésnek köszönhetően bőven húzhatjuk a kártyákat, nem kell a túlmelegedéstől tartanunk.


A kialakításnak köszönhetően elképesztően egyszerűvé válik a gépfejlesztés is. Ha egy erősebb videókártyára van szükség, egyszerűen csak kicseréljük a rekeszt - esetleg beteszünk egy újat, ugyanis a Christine támogatja az SLI kialakítást is - és már el is értük a kívánt hatást. Ugyan egy RAM vagy HDD cseréje egy normál PC esetében sem jelent nagy kihívást, egy alaplapon található százféle csatlakozó még mindig sokakat tántorít el, akik azért választanak konzolt, hogy ne is kelljen ilyesmivel foglalkozniuk.

A végeredmény tehát egy teljesen halk, kábelrengeteget nélkülöző, kifejezetten mutatós PC, melynek az elején egy érintőkijelző is található, amely minden fontos adatot továbbít a gépünkkel kapcsolatban. Ez eddig mind szép és jó, de...

A Razer még nem tervezi az eszköz sorozatgyártását. Egyelőre csak bedobták a köztudatba, hogy felmérjék, lenne-e valódi igény a termékre. Egyátalán nem biztos, hogy a Project Christine valaha is megvalósul, de ha mégis, akkor minden bizonnyal piszkosul drága lesz. Nem beszélve arról, hogy a hardvergyártóknak speciális Project Christine modulokat kellene gyártaniuk, és az ilyesmire nem nagy a hajlandóság.

A másik újdonság nem csak gamereknek szól, azonban mi is bőven profitálhatunk belőle. A Razer Nabu egy okosóra és egy fitnesz-karkötő házasításából létrejött eszköz, amely bőven felülmúlja azt, amit eddig ezektől a kütyüktől láttunk.

A Nabu Bluetooth 4.0 segítségével csatlakozik Android vagy iOS alapú eszközökhöz, és ahogy azt az okosóráknál megszokhattuk, képes a telefonunkra érkező üzenetek, hívások és egyéb értesítések megjelenítésére. A karperec azonban nem egy, hanem 2 kijelzővel is rendelkezik, így a csuklónk külső oldalán csak egy értesítés jelenik meg, míg a hívással vagy üzenettel kapcsolatos további információk a belső oldalon olvashatóak. A kütyübe épített gyorsulásmérőnek köszönhetően azonnal el is utasíthatjuk a hívást, illetve a belső kijelző is csak a csuklónk elforgatása utána kapcsol be, így a privát szféránk is egy fokkal nagyobb védelmet élvez.

A telefonunk által mért GPS adatoknak köszönhetően az eszköz méri a megtett lépések és kilométerek, valamint a megmászott lépcsők és elégetett kalóriák számát is. Ezen felül figyeli például az alvási szokásainkat, melynek köszönhetően képes a megfelelő időpontban felébreszteni viselőjét. Az NFC-nek köszönhetően 2 felhasználó egy egyszerű kézfogással rengeteg adatot megoszthat egymással. A Nabu akár 7 napig is elvan egyetlen töltéssel,amely jócskán felülmúlja a Galaxy Gear alig 2 napos teljesítményét.


És hogy miért profitálhatunk ebből játékosként? A Razer elérhetővé teszi a Nabu fejlesztői környezetét, és magát a karperecet is mindössze 50 dollárért kínálja a fejlesztőknek. A beleépített gyorsulásmérőt számos játékban tudnánk hasznosítani, de rengeteg lehetőség áll a fejlesztők előtt, hogy hasznosítsák a Razer újdonságát.

Ti mit gondoltok a Razer elképzeléseiről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)