Nem állítanám, hogy alapszabály, de mindenképp tanácsos olyan címet választani egy videojátékhoz, amit könnyű beírni a keresőkbe. Valószínűleg csak a franciául kiválóan beszélőknek és értőknek nem bonyolult a Chronique des Silencieux-t lebetűzni, a Steam keresője pedig nem segít, ha esetleg elgépeltünk valamit.
Persze azt, hogy milyen egy játék, a címe semmilyen formában nem határozza meg, de biztosan nem támogatja, hogy előtérbe kerüljön. Én is csak egy sajtóközleményből értesültem róla (pedig még sikeres Kickstarter kampánya is volt, igaz, mindössze 371 fővel is összejött a kívánt összeg), ám kis utánajárást követően azt gondoltam, ez pont nekem való. És akár még lehetett is volna, de akármennyire bíztam benne, hogy ezzel fogom enyhíteni a vágyódásomat az idén megjelenő The Rise of the Golden Idol iránt, hamar be kellett látnom, hogy csak a koncepció jó, a játék maga már kevésbé.
Mondom, figyelsz?
A kalandjáték történetének elején - a szintén könnyen betűzhető nevű - Bordeaux utcáit járjuk, 1970-ben. Egy kérdésekkel teli fiatal nyomozóaspiránst, Eugene-t irányítva érkezünk meg a városba, majd hamar beszélgetésbe elegyedünk mindenféle emberekkel, akik annyi infót zúdítanak ránk, mintha a teljes élettörténetüket mesélnék el egy lélegzetvétellel. Szerencsére minden elhangzott mondatot visszaolvashatunk, sőt, úgy haladhatunk előre a történettel, hogy a kikérdezett szereplők állításai és a megszerzett dokumentumokban leírtak között keresünk kapcsolatot vagy ellentmondást, majd szereplőket és igéket társítva vonunk le következtetéseket.
A rendszer szuper lenne, ha nem volna már rögtön az elején túl sok, nem éreznénk azt, hogy ránk zúdítottak egy csomó, többnyire felesleges infót. Ez később még problémásabbá válik, amikor elakadunk, és próbáljuk megtalálni azt az egy apróságot, ami a továbbjutás kulcsa - a játék egyáltalán nem fogja a kezünket, nem súg, még az sem egyértelmű, mely épületekbe nyithatunk be, mely útvonalak bejárhatók. Néhol ikonok jelzik, hogy mivel léphetünk kapcsolatba, de ez nem állandó. Sokszor nehéz kitalálni, pontosan mit akartak tőlünk a fejlesztők, és az, hogy a menüben jelenthetjük, ha szerintünk van két dolog között kapcsolat, de a játék nem fogadja el, elárulja, mennyire alaposan tesztelték kiadás előtt, mennyire volt átgondolt a "fejtörők" felépítése. Elérhetővé válik ugyan egy súgórendszer, de sokat ez sem segít.
Még a hang után is nyomozni kell
Emellett sajnos technikai problémák is akadnak, amikről a sajtópéldányhoz mellékelt dokumentumban is szóltak, ám ezeket a cikk megjelenéséig nem javították. Bár szuper hangulatos a zene, ezt nem sokáig élvezhettem, mivel egyszer, teljesen váratlanul elment a hang, és nem is tért vissza többé. Az angol fordítás sem sikerült kifogástalanul (eredetileg francia a játék), néha azt sem tudtam, miről próbálnak épp beszélgetni a karakterek, pedig fontos lett volna, nyilvánvaló okokból.
Ha a fejlesztők jobban átgondolták volna a játék működését, jobban megértik, hogyan fogják a következtetéseket a játékosok is levonni, a Chronique des Silencieux lehetett volna a következő Obra Dinn vagy Golden Idol. Egyszerű emberekről szóló története, magával ragadó látványa könnyen felkelti az érdeklődést, ám annak ellenére, hogy jól néz ki, hangulatos, és alapvetően érdekes is, nagyon hamar levetheti magáról a játékosokat, akik még akkor sem fogják jól érezni magukat, ha egyébként türelmesek.
