Hirdetés

Civilization II-vel játszik egy MI

|

Ráadásul nem csupán játszani szokott vele, hanem könnyedén meg is nyeri.

Hirdetés

Az MIT egyetem kutatói úgy döntöttek, megtanítanak egy számítógépet arra, hogyan olvassa el és értelmezze egy játék kézikönyvét, majd frissen szerzett tudását kamatoztassa is.



A szakemberek azt állítják, hogy a számítógépek nagyon jók abban, hogy a szavakat adatként kezeljék. Az egyik például képes volt értelmezni a szavak jelentését, miután elolvasta egy szoftver telepítésének leírását a Microsoft honlapján.
Egy másikkal elolvastatták a Civilization II kézikönyvét, minek következtében az MI korábbi 46 százalékos győzelmi rátája 79 százalékra ugrott.
A kísérlet vezetője, Regina Barzilay villamosmérnők és a számítástudomány doktora elmondta, hogy a mesterséges intelligenciák teszteléséhez komplexitásuk miatt választották a videojátékokat.
A kézikönyvekben az a jó, hogy nem azt árulják el a számítógépnek, hogy miként nyerheti meg a játékot, hanem azt, hogy hogyan kezelheti, s ezáltal lényegében az MI maga kell kigondolja, hogy mikor mit tesz. Az instrukciókat elolvasva a számítógép egy rakás cselekvési lehetőséget ismer meg (jobb és bal klikk az egérrel, a kurzor mozgatása, stb.



A gyakorlatban ez úgy működik, hogy az MI véletlenszerű lépéseket hajt végre, ami a Civilization II esetén azt jelenti, hogy különféle szavak jelennek meg a képernyőn. Ezeket összeveti a kézikönyv instrukcióival, s így meg tudja állapítani, hogy mit is csinál, működnek-e a lépések, avagy sem. Mintegy 80 százalékát képes reprodukálni azoknak a lépéseknek, amiket egy ember követne el az instrukciók ismeretében.
A kutatócsoport feltett szándéka továbbdolgozni a teórián, s remélik, hogy idővel robotokkal is össze tudják kapcsolni, minek következtében egy napon talán robotok ellen is játszhatunk.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)