Hirdetés

Command & Conquer 4 szkenek és infók

|

A francia PCJeux magazin előzeteséből származnak a következő információk.

Hirdetés

Az igazat megvallva, kissé meglepett bennünket a Command & Conquer 4 bejelentése, hiszen egy korább fejlesztői interjú során elhangzott félmondat miatt inkább egy Generals 2-re számítottunk.



A Command & Conquer 4 azonban készül, és jövőre meg is jelenik asztali rendszerekre. Pár nappal ezelőtt többen is értetlenül álltak a játék által igényelt állandó internetkapcsolat terve előtt, ami egyrészt a jogosulatlan játékosok kiszűrését célozná, másrészt folyamatosan figyelné a játékos előrehaladását mind szingli, mind többes játékmódok alatt. Lássunk tehát néhány részletet!

És jobb oldalon láthatják kedves utasaink a GDI-NOD örökrangadó MCLV-ik fordulóját.


 - A történet szerint Kane és a GDI vezetői kényszer szülte szövetségre lépnek. A Tiberium terjedésének lefékezésére, illetve a kristály energiaforrásként történő felhasználása céljából létrehozzák a Tiberium Network Control nevű szervezetet. A mesterséges összepuszizkodás azonban nem tart örökké, s újfent a háború küszöbére sodródik a két fél.
 - Az átvezető videók továbbra is élő szereplőkkel kerülnek rögzítésre, ellenben ezúttal akciódúsabbak és izgalmasabbak lesznek.



 - A játékos ezúttal még fontosabb szereppel bír majd a történetben.
 - A játék atmoszférája komolyabb és érettebb lesz.
 - A mobil építő egység (Crawler) ugyanúgy fejleszthető, mint minden más egység. Az elvesztett Crawlerek pótlása automatikusan megtörténik. Védekező, támadó és mérnöki tudással felvértezett Crawlerek közül választhatunk.
 - Finomítókat csak a térképen jelölt pontokra húzhatunk fel.
 - Az egységek mellett a játékos is tapasztalati pontokkal gazdagszik magányos és többszereplős játékmódokban egyarát, amelyeket új technológiák vásárlására fordíthat.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)