Hirdetés

Több játékot is tartalmaz a Crysis Remastered?

|

Az egyik fejlesztő elszólhatta magát a közösségi médiában, azóta törölték is a posztot.

Hirdetés

Bár eleinte még április elsejei tréfának tűnt, később kiderült, hogy valóban készül a Crysis Remastered a fontosabb platformokra, még egy keveset mutató teasert is kaptunk hozzá. A Crytek egyelőre óvatosan adagolja az információkat a projektről, mindazonáltal könnyen lehetséges, hogy a felújításban segédkező fejlesztőcsapat egyik tagja nemrég elszólta magát. 

Hirdetés

A napokkal ezelőtti hivatalos közlemény szerint a Saber Interactive is kiveszi a részét a munkálatokból, a csapatnál tevékenykedő Tim Willits pedig Twitteren találta azt mondani nemrég, hogy hamarosan többet is beszélnek majd a remasterekről, és nagyon örül neki, hogy a játékosok izgatottak miattuk. A felhasználók erre a többesszámra figyeltek fel, hiszen bár csak a Crysis Remastered lett bejelentve, Willits mégis több játékról beszélt. A logika azt diktálja, hogy a Crysis 2 és 3 felújított változatairól még korai lenne beszélniük a fejlesztőknek, így adja magát a lehetőség, hogy valójában a Crytek Budapest által készített önálló kiegészítőre, a Crysis Warheadre utalhatott - főleg, hogy már a bejelentés szövegében is szerepelt, hogy "egyjátékos kampányok" várnak minket. 

Mindenesetre amíg hivatalosan nem mondja ki a Crytek, hogy a Warheadet is feltuningolják, addig ne vegyük készpénznek, azt viszont imádnánk, ha megtartanák a magyar szinkront is hozzá. Aki hallotta, az érti, hogy miért.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)