Hirdetés

Csalódott a nyugati fejlesztőkben a Namco Bandai

|

Ami részben bejött a Capcomnak, az egyáltalán nem sikerült riválisának. A szigetországon kívül fejlesztett játékai szinte mind nagyot buktak.

Hirdetés

Ishikawa Shukuo, a Namco Bandai elnöke bejelentette, hogy a jövőben túlnyomórészt odahaza fejlesztik a játékokat, miután a nyugati (amerikai, európai) stúdióknál készült játékaik várakozáson alul teljesítettek. Shukuo elnök úr a fejlesztők lassúságát és a kifogásolható minőségi szintet is felrótta a nyugatiaknak. Ennek ellenére nem zárja ki, hogy a jövőben is együtt dolgozzanak velük, ám minderre a korábbinál jóval szigorúbb kontroll mellett kerülhet majd csak sor.



A Namco Bandai a közelmúltban olyan nyugati fejlesztésű játékokat adott ki, mint a Clash of the Titans (700 ezerrel számoltak, de csak 250 ezret adtak el), a Dead to Rights: Retribution (700 ezerrel számoltak, de csak 350 ezret adtak el), a Splatterhouse (a korábbi egymillió helyett már csak 350 ezer példányra számítanak), a Majin and the Forsaken Kingdom (a korábbi egymillió helyett már csak 300 ezer eladott példányra számítanak), és az Enslaved: Odyssey to the West (egymilliót meghaladó eladásokkal számoltak, de még csak 800 ezernél jár a számláló). A legtöbb cím valóban meglehetősen középszerű, ám a sort záró Enslaved viszonylagos sikertelenségét csakis a marketing szinte teljes hiányának köszönheti, mert egyébként egy remekül sikerült játékról van szó.
A cég 24 millió dolláros veszteséggel zárta a pénzügyi év első felét, amerikai stúdiójából 90 ember nézhet új állás után.
A trend mögött, miszerint a nagyobb japán fejlesztő- és kiadóvállalatok nyugati stúdiókkal dolgoztatnak az a törekvés áll, hogy növeljék részesedésüket a tengerentúli piacokon. A Namco ennek megfelelően a mostani 30 százalékról 2016-ig ötven százalékra szeretné növelni a szigetországon kívülről származó bevételei arányát.


 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)