Hirdetés

Death Stranding - lassabban halad a fejlesztés mint tervezték

|

Hideo Kojima egyszerre nyilatkozott pozitívat és negatívat is.

Hirdetés

Eddig sem tudtunk túl sokat arról, hogy mikor számíthatunk Hideo Kojima következő projektjére, mindösszesen abban reménykedtünk, hogy talán még idén befut, a  legújabb nyilatkozata alapján azonban még tanácstalanabbak lettünk a Death Stranding megjelenése kapcsán.

Hirdetés

Kojima nemrég a japán J-Wave-nek nyilatkozta, hogy bár a játék története és dizájnja a jelenlegi fázisban készen vannak, azonban mégis kis csúszásban vannak a fejlesztéssel, emiatt pedig a megjelenés is tolódik. A Kojima Productions elnöke azonban nem aggódik emiatt, elmondása szerint sok stúdiónál előfordul, hogy csúsznak az eredeti tervekhez képest, de náluk nem nagy a késés. A fejlesztő azt is megemlítette az interjúban, hogy a nyitott világú játékok természete az, hogy folyamatosan módosítja és teszteli az új változatokat, valószínűleg ebben keresendő a csúszás oka is. 

Nemrég rejtélyes védjegyeket jegyeztek be a Death Strandinggel kapcsolatban, most pedig a még be sem jelentett megjelenési dátum tolódott későbbre. Nagyon szeretnénk már konkrétumokat hallani, mert ez így egyre kacifántosabb. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)