Hirdetés

Hotline Miami 2: Wrong Number - három bakelit a gyűjtői kiadásban

|

Már az első rész is a zenerajongók nagy kedvence volt, a második Hotline Miami megjelenését pedig egy igazán egyedi ötlettel dobják fel a fejlesztők.

Hirdetés

Ez egy nem egy túl közismert tény, de még ma is nagyon sok rajongója van a klasszikus bakelitlemezeknek, akik a mai napig gyűjtik a régi és új zenei megjelenések bakeliten kiadott változatát, elvégre ezeknek a régimódi hanghordozóknak a hangzása és hangulata leutánozhatatlan. Viszont ennek ellenére nem túl gyakori (szerencsére egyre gyakorribb), hogy egy játék zenéit is megjelentetik ilyen formában, pedig a Hotline Miami 2 fejlesztőcsapata pontosan ezt fogja tenni.

Igazából annyira nem meglepő, hogy erre is gondoltak a srácok, elvégre már az első rész is gyakran megkapta a "hipster" jelzőt a játékosközönségtől (néha gúnyolódás szándékával, de inkább csak viccből), szóval a retro iránti rajongásnak ez tökéletes kifejezési módja. A kihajtható tokba csomagolt három, 180 grammos lemezt tartalmazó csomag egyébként 60 dollárba fog majd kerülni és ahogyan a képen is jól látszik, varázslatosan szép lesz a borítója, de ugye a bakelitek esetében ez amúgy is kiemelt fontosságú. A lemez mellé egyébként jár egy link a soundtrack digitális változatához, valamint egy Steam kulcs magához a játékhoz.

A Hotline Miami 2: Wrong Number megjelenés 2015 elején várható PC-n, PlayStation 3-on, PlayStation 4-en és PlayStation Vitán. Ti mit gondoltok erről az ötletről? Van köztetek esetleg aki bakelitet gyűjt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)