Hirdetés

Derült égből fasírt filmkritika

|

Megnéztük a Derült égből fasírt című animációs filmet, lássuk, mennyire hozta az előzetes által felállított elvárásokat!

Hirdetés

Vannak filmek, amelyek már előzetesük abszurditásával teljesen megosztják a nézőközönséget. A Derült égből fasírt a kategória élen járója lehetne, hiszen a kezdetektől fogva nagyon sokan kétkedve álltak hozzá ehhez a „hülyeséghez". Személy szerint nálam a film jött, látott és győzött: mióta először tudomást szereztem róla, vártam, hogy én is átéljem az égből hulló élelmiszerek abszurd történetét.

Az eredetileg 1978-as könyv adaptációját a Sony Pictures Animation jegyzi, akiknek olyan animációs filmeket köszönhetünk, mint a Nagyon vadon vagy a Vigyázz, kész, szörf!, egyszóval mindeddig a Dreamworks és a Pixar uralta piacon egészen parányi halnak számítottak a maguk nem rossz, de nem is legjobb filmjeivel. A „fasírt" lehet a kiugrópontjuk, amit bölcsen válaszottak meg, ugyanis a nem hétköznapi történettől eltekintve a film abszolút az említett két nagyobb stúdió nyomdokain halad: alanyunk is morális tanulsággal telt, amely az ember esendőségét és hibáit burkoltan hangsúlyozza a maga gyönyörűen megrajzolt (kicsit Monsters vs. Aliens-szerű) világában.


A sokat emlegetett alaptörténet szerint az Atlanti-óceán nagy A betűje alatt található, szardínia iparáról híres szigetvároska lakóinak napjai szürkén telnek, mivel produktumaik már senkinek sem kellenek. A polgármester mindent megpróbál, hogy pénzt és hírnevet szerezzen a településnek (és leginkább magának), de tervei sorra dőlnek dugába, egészen addig, amíg a város hírhedt fekete báránya, a soha-fel-nem-találó feltaláló, Flint Lockwood egyik kísérlete végre sikerül: hamburgerek kezdenek esni az égből. No ez nem szándékos akció volt, Flint csupán otthoni használatra szánta a vízből ételt készítő gépet, de terve szokás szerint balul sült el, a gép a sztratoszférába érve pedig egészen nem várt dologra lett képes. Mit tesznek hát a lakók, ha átesnek az első elcsodálkozáson? Rendelnek. A polgármester is rendel, méghozzá ipari mennyiségben, reggelit, ebédet, vacsorát, desszertet, sőt, az egész városkát ebből a csodából való pénzkinyerésre akarja használni. Csak éppen arra nem gondol senki, hogy mi van akkor, ha a gépet túldolgoztatják és már nem bírnak el az ételáradattal...


Valóban rajzfilmesen abszurd történettel és cselekménnyel van hát dolgunk, és mindezt végre nem aranyos állatkák vagy egyéb lények tolmácsolásában kapjuk meg, hanem különféle személyiséggel rendelkező emberi figurák adják meg ezt nekünk. A humor elviszi hátán a filmet, én végignevettem az egészet. Nagyon jól eltalált és hihetetlenül aktuális jelenetekkel van tűzdelve a Derült égből fasírt, a technikai analfabéta apuka egyes jelenetei emlékeztettek a saját szüleimmel való, informatikai problémákról szóló telefonbeszélgetéseim zömére, amiknek végén általában az ember egymással ordibál, mire fél óra múlva kiderül, hogy a gondok forrása egészen banális dolgokban rejlik (pl. célszemély nem tudja, hogy mi az az asztal vagy tálca vagy böngésző). Zseniális, nem elcsépelt, jó helyre tett poénok garmadájával találkozunk, miközben egy aranyos romantikus szálat, valamint néhány másik, karakterek közti ellentétről, majd barátságról szóló szálat is átélhetünk. Ezek közül a legjobb a Mr. T nevével és szinkronhangjával fémjelzett „rendőrös" akció, melynek emlékezetes mozzanata a fenék behúzása, bármennyire is meredeknek hangozhat ez így látatlanban.


A Derült égből fasírt üde színfolt az animációs kínálatban: intelligensen szórakoztat úgy, hogy mégis végig megtartja teljes abszurditását. Karakterei szerethetőek, poénjai aktuálisak és nagyon viccesek, így nem kérdéses, hogy ha valaki másfél óra vidámságra vágyik, hol keresse.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)