Hirdetés

Diablo III - a játék rendezője elhagyja a Blizzardot

|

A Blizzard új game directort keres, aki a Diablo széria jövőjéért felel. Most kiderült, mit jelent ez a Diablo III-at dirigáló Josh Mosqueira számára.

Hirdetés

Ahogy arról mi is beszámoltunk, felbukkant egy álláshirdetés, melyben a Blizzard keresi azt a rendezőt, aki kezében tartja majd a Diablo játékokat a jövőben is. Most kiderült, hogy egészen pontosan mindez milyen hatással van Josh Mosqueira, a jelenlegi rendező életére. 

Ahogy azt sejteni lehetett, a Blizzard azért adta fel az említett álláshirdetést, mert Mosqueira elhagyja a csapatot. Ezt most hivatalosan is megerősítették. Szemmel láthatóan ez egy békés elválás, ahol egyik fél sem neheztel a másikra. A Blizzard hangsúlyozta, hogy Mosqueira csupán új lehetőségeket kíván felfedezni, távozására pedig egy olyan időpontot választott, mikor minden rendben van a Diablo sorozattal, és kilépése nincs nagy hatással a fejlesztőcsapatra. A rendező is baráti hangvételű Twitter bejegyzésben búcsúzott kollégáitól:

Josh Mosqueira még 2013-ban váltotta Jay Wilsont a Diablo III rendezői pozíciójában. Ebben az évben nem ő az első fejlesztő aki a távozás mezejére lépett, korábban a vezető dizájner igazolt át az Obsidianhoz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)