Hirdetés

Még mindig frissül az egyik legnépszerűbb Diablo II mod

|

A Median XL sok mindenben megváltoztatta a Blizzard legendás játékát, de a mod készítői tudnak még újat mutatni.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy igény volna rá, nem tudni, hogy elkészül-e valaha a mára már klasszikussá vált Diablo II felújított változata, ám ez nem akadály a rajongók számára, akik még mindig szívesen vetik bele magukat a hack 'n slash kalandba. A nemrég frissült mod pedig felturbózza nekik egy kicsit a játékmenetet.

A játékot szinte alapjaiban megváltoztató Median XL számos újítást és változtatást kínál, többek között javít az ellenfelek mesterséges intelligenciáján, új skilleket ad minden kasztnak és az endgame tartalmakat is jelentősen kibővíti. A most érkezett frissítéssel rengeteg újdonság érkezett, így már a bossok is jóval erősebbek lettek, és a fejlesztők a harcrendszer átalakításával is elkezdtek kísérletezgetni. A változások teljes listáját itt találjátok.

Egészen elképesztő, hogy nagyjából 17 évvel a megjelenés után még mindig stabil játékosbázisa van a Diablo II-nek, köszönhetően az ilyen és ehhez hasonló módosításoknak. Most már igazán jöhetne egy remaster, kedves Blizzard.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)