Hirdetés

Diablo IV és Park Beyond - ezzel játszunk a hétvégén

|

Minden esélyünk megvan rá, hogy pokolian jól szórakozzunk a következő napokban.

Hirdetés

Aligha okozunk azzal meglepetést, ha eláruljuk, hogy ha nem is mindannyiunk, de sokunk szabadideje bánta a Diablo IV megjelenését. A Blizzard ARPG-je sorra gyűjti híveit, s bár akadnak csalódások, a legtöbben közülünk, akik már kipróbálták, hosszútávra rendezkedtek be Sanctuary világában.

HP - Nem változott semmi. Diablo IV van. Minden. Egyes. Nap. És még sehol sem tartok, pedig már megvan az 50-es szint, kicsit aggódom. Majd mondom jövő héten, hogy mi a helyzet, de sok jót, újat, érdekeset ne várjatok tőlem.

Paca - Nem voltam soha nagy rajongója a Diablo játékoknak, eljátszogattam annak idején az első résszel, de nem éreztem meghatározónak, a második kimaradt, a harmadikkal pedig bár eljutottam valameddig, nem sokáig. Erre most itt van ez a Diablo IV, amiről a kollégák is áradoztak (Csirke már nem vállalná be, mennyi időt töltött vele, és úgy hallottam, mazur is az endgame-et nyúzza), és pár napja én is azon kaptam magam, hogy hajnali fél 2-kor még szól a zenéje, én meg ülve alszom a kanapén. Addiktív cucc, ha kedves az életetek és fontos teendőitek vannak mostanában, ne kezdjetek bele.

Hirdetés

Csirke - A Diablo IV mellett a Lies of P és a Final Fantasy XVI demóira fogok ránézni. Nagyon várom mindkét játékot, szerencsére az utóbbi már tényleg karnyújtásnyira van. 

Szada - A vidámparkmenedzselős csodát, a Park Beyondot fogom nyúzni, hogy egy tesztben elmondhassam majd nektek, hogy milyen lett a végeredmény. Korábban már kétszer is volt szerencsém belekukkantani, és mindkétszer remekül szórakoztam, ugyanakkor voltak olyan részek, amik igényelték a javítást, remélhetőleg ezeken a területeken fejlődni tudott a játék. 

Hunter - A Diablo IV volt az eredeti terv, de az elmúlt napokban annyi kis apróság csipkedte el a játékélményemet, hogy azt hiszem rendben leszek azzal, ha ez felkerül a polcra. A Tears of the Kingdom és a Street Fighter 6 párosa tökéletes lesz nekem arra, hogy elfeledtesse velem a 100 apró kis sebet, amit a Blizzard hagyott bennem, aztán majd fél év múlva visszatérünk a pokolba.

Zs - A Google nemrég keresős easter egget szentelt a Katamari-szériának, ami meghozta a kedvem az egyik epizód kipróbálására. Egész pontosan az első rész felújított kiadásával, a Katamari Damacy Rerollal szemezek az Xboxon, a hétvégén pedig talán el is jutok a vásárlásig.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Dawe - Sikerült egészen röhejes áron behúzni az NBA 2K23-at, így hétvégén nagydöntő-újrajátszás lesz, bár még nem döntöttem el, hogy a Miami Heat vagy a Denver Nuggets színeiben. Utána pedig ismét Diamond City felé veszem az irányt, mert már ideje egy Fallout 4 újrajátszásnak, ezúttal egy női karakterrel. 

Kivi - Adok egy esélyt a Modern Warfare 2 új szezonjának, de azt hiszem, valószínűleg több időt fogok tölteni a legújabb karakteremmel a Cyberpunk 2077-ben. Más játékstílusban tervezem a végigjátszást, mint az első V-vel, kíváncsi vagyok, mit tudok kihozni egy agresszív Streetkidből.

Chava - Eredetileg horgászkirándulás volt a terv, ám ezt rajtunk kívülálló okok miatt el kellett halasztanunk, én viszont annyira rákészültem, hogy most konkrétan nincs kedvem játszani sem. Inkább valamilyen passzív élményt keresek magamnak, például a Perry Mason sorozatot, amibe még épp hogy csak belekóstoltam, de amit eddig láttam, az nagyon tetszik. El is küldöm melegebb éghajlatra egy olvasói levélben az HBO-t, amiért két évad után elkaszálta.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)