Hirdetés

Dota 2 The International - most már biztos, hogy minden csapat ott lesz

|

Bár több csapat is problémákkal küzdött, végül mind a 19 gárda részt vehet a világ legnagyobb eSport versenyén, ahol 10 millió dollárt osztanak majd szét.

Hirdetés

Napokon belül kezdődik a The International 2014, ahol 10 millió dolláros nyereményalapért küzd majd a világ 19 legjobb Dota 2 csapata. Hármójuktól már az első napon búcsúzunk majd, győztest viszont csak július 21-én hirdethetünk. Ugyan a selejtezőkön sem volt könnyű átverekedni magukat a csapatoknak, a legnagyobb problémát mégsem ez jelentette.

Míg egy kínai és egy Délkelet-ázsiai csapatnak a vízummal volt problémája, a Fnatic egy játékos betegsége miatt kényszerült majdnem kihagyni a versenyt. amennyiben valamelyikük kihagyni kényszerült volna a versenyt, abban az esetben komoly átszervezésre lett volna szükség, és természetesen sem a bajnokságnak, sem a Dota 2 megítélésének nem tett volna jót.

A SEA régiós kvalifikációt nyerő Arrow Gaming a második körös interjúk során már megkapta a vízumot, a kínai CIS-Game azonban még a harmadik próbálkozáson is elhasalt. A kínai érdekvédő szervezetek és a Valve is keményen dolgozott az ügyön, így ma végre megkapták a szükséges papírokat, igaz, a hosszú huzavona miatt egy hónapja semmi idejük nem volt a gyakorlásra.

A Fnatic carry játékosa, Era is jól halad a rehabilitációval, így a menedzsment szerint részt tudnak venni a 8-án kezdődő megmérettetésen. A verseny egyik legesélyesebb csapata, a Team DK már most Seattle-ben héderezik, így bőven lesz idejük felkészülni a mérkőzésekre és akklimatizálódni a helyszínhez.

Ti kinek drukkoltok majd a versenyen?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)