Hirdetés

Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age teszt - hosszú utazásra indulunk

|

Az egyik legpatinásabb JRPG-sorozat legújabb tagja érkezett meg végre nyugatra is.

Hirdetés

Csaknem három évtized hosszú idő; a mostani GameStar-olvasók nagy része még csak kósza gondolatként (sem) létezett, amikor 28 évvel ezelőtt megjelent az első Dragon Quest játék. Az azóta eltelt időben számtalan mellékágat növesztett a Japánban hihetetlen népszerűségnek örvendő franchise. Néhányuk ide, nyugatra is elért, mint a nem is olyan régen tesztelt Dragon Quest Builder vagy az éppen a második részénél tartó, enyhén Dynasty Warriors-beütéssel megvadított Dragon Quest Heroes. Számozott folytatás azonban már nagyon régen nem érkezett, ezért aztán érthető, hogy a rajongók tűkön ülve várták a 11. epizód megjelenését. A Square amúgy a mostanában - szerintük legalábbis - bevált irányvonalat követte a játék fejlesztése során, azaz fontos szempont volt a nyugati piac meghódítása. Ennek van előnye és hátránya is a végeredmény tekintetében, de előbb egy kis alapozás.

Japán népmese

Vérbeli JRPG-rajongók nem lepődnek majd meg túlzottan, amikor először indítják el a játékot. A történet szépen, komótosan bontakozik ki, ami manapság már nem divat (egyetlen földrészen sem). Persze a hűség a JRPG-hagyományokhoz dicséretes, és mintegy 20 óra játék után a DQ XI is magasabb fokozatra kapcsol, de addig csak tévelygünk az amúgy mesterien felépített világban, és nem nagyon értjük majd, ki kivel mit és miért tesz.

A főhősről elég annyi, hogy ő a világ megmentője (de ezt ő nem tudja), és hálából a fél világ rá vadászik. A Square első - szerintem nagy - baklövése vele kapcsolatban, hogy mivel azt akarták, hogy kötődjünk hősünkhöz, nem bonyolították agyon a háttérsztorit, sőt mi magunk nevezhetjük el avatárunkat. Ennek egyenes következménye, hogy babaarcú héroszunk egy szót sem szól az egész játék alatt. Nem puszta lustaság a Square részéről, sőt hagyott némán szereplőket már más játékokban is, de szerintem még mindig gagyi kifogás, hogy azért nem szólal meg hősünk, mert a mi feladatunk odagondolni, hogy mit mondana. Üzenem nekik, hogy nézzenek meg pár BioWare játékot, azokban ezt egész jól megoldották. A kontraszt azért is zavaró, mert minden fontosabb karakter kapott - egészen élvezhető - szinkront. Igaz, sajnos csak angolul csacsognak társaink, úgyhogy a "vér-animerajongók" újabb fekete pontot véshetnek be a japán hangsáv kimaradása miatt. Engem sokkal jobban zavart ez utóbbi hiányosságnál az előbbi, vagyis hogy a főszereplő némán hősködte végig a játékot drámaibbnál drámaibb események közepette.

Társaink szerencsére nem olyan sótlanok, mint történetünk központi figurája, és ezért a mérleg pozitív irányba billen. Néhány karakter megosztó lehet, mivel azonban a mindenkori csapatban úgyis csak négyen lehetnek egyszerre, és minden kísérőnket úgy fejleszthetjük, ahogy akarjuk, a nekünk nem szimpatikus egyedeket nyugodtan hagyhatjuk hátul, a vokálban.

Mert kell egy csapat

Bizony, kell egy csapat, mert az aktuálisan megmentendő világot változatos szörnyetegek népesítik be. Igaz, ez eleinte nem fog feltűnni, mert a Dragon Quest XI lélegzetelállítóan szép. Van minden, ami a mai gamerek nyálelválasztását beindítja: HDR, 4K, shaderhegyek, élethű árnyékok, 60 fps… ja nem, az nincs. Le a kalappal a Square programozói előtt, ilyen szép JRPG-t talán még nem is láttunk. Mondjuk a grafika inkább cuki, és nem félrealista, mint a Final Fantasy XV megoldása, de még így is nagyon mutatós.

A manapság divatos nyílt világ helyett "zónázgatunk", de sebaj. Minden térkép pont akkora, hogy még érdemesnek érezzük felfedezni, és látszik rajtuk, hogy kézzel - és szívvel - tervezték őket gondos programozók. Na, de térjünk vissza a szörnyekhez; gyorsan el kell mondanom, hogy a különféle szeletelni való lények is tündibündi kinézettel fenik ránk fogaikat. Ez az a játék, amit nyugodtan meg lehet mutatni a gyereknek. Még a szuper, miszlikbe aprító kombók után is bájosan haláloznak el az amúgy sem komolyan vehető dögök.

Szerencsére a harcrendszerről nem kell sokat locsogni, mert viszonylag egyszerű. Az az igazság, hogy a Dragon Quest XI túl könnyű. Amennyiben úgy döntünk, szó szerint játssza magát. Azaz, ha beállítjuk a tactics menüpontban, hogy ki mit csináljon, nyugodtan hátradőlhetünk, és nézhetjük, ahogy csapatunk - jobb esetben - hiba nélkül felszecskázza az ellent. Nekünk még egy gombot sem kell megnyomnunk. Nagy néha egy-egy bossfight során esetleg behorpadhat orcánk, de ezt kikerülendő van lehetőség átvenni az uralmat kis galerink felett. Ilyenkor manuálisan csapkodhatunk, védekezhetünk, vagy varázsolgathatunk.

Mivel szerepjátékról beszélünk, értelemszerűen fejlődünk is. Szintlépéskor kapunk pár extra tulajdonságot, amikkel hatékonyabbak leszünk a harcmezőn. Hála Imotephnek, a skillek pompás magyarázattal érkeznek, így aztán elég elolvasni, mi mi ellen hatásos, nem kell kísérletezni. Karaktereink sokoldalú lányok, legények, így bátran faraghatunk olyan mágust, aki két villám között ostorral csapkodja a népet. Csak rajtunk múlik, hogy mennyi energiát fordítunk emberkéink tápolására; a szokásos farmolás persze működik, de most először teljesen önkéntes alapon. A játék nem erőlteti ránk, és simán végig lehet menni a játékon anélkül, hogy napokig XP-t farmolnánk egy izmosabb boss miatt. Aki viszont szeretné megtalálni vagy esetleg összeeszkábálni az összes páncélt, fegyvert, az azért számítson rá, hogy a játékidő 100 órára rúg. Tényleg, van craftolás is, és meglepően használható. Az általunk összekalapált cuccok általában jobbak is, mint amiket a boltokban vehetünk meg, ráadásul ingyen vannak, már persze akkor, ha megfelelő mennyiséget szedegettünk össze az itt-ott fellelhető nyersanyagokból, illetve pofoztunk ki a szörnyekből. Karaktereink kinézetén sajnos csak nagyon ritkán változtatnak ezek a páncélzatok; ez újfent egy JRPG-tradíció, ami szerintem totál idejétmúlt. Hát az ember már csak meg akarja nézni, milyen helyre legény lesz, ha magára aggatja az új sárkánypikkelyvértet, nem?

Szemed két világa

Összegzésképpen azt lehet mondani, hogy a Dragon Quest XI hozta a kötelezőt, és egy egészen kicsivel még többet is. Gondolok itt a csodálatos grafikára, az aranyos csapattagokra és a fordulatos - bár messze nem klisémentes - sztorira. Ezek miatt egy igazán élvezetes játékot kapnak a rajongók, de aki még csak most ismerkedik a műfajjal, nem biztos, hogy ez lesz az, amelyik beszippantja. A grafika bár aranyos és csodaszép, nem mindenkinek fog passzolni az amúgy komolyan is vehető sztorihoz. Tudom, hogy szokásos, de ilyen bandzsa népeket már régen láttam, pedig az összes JRPG-t letoltam az elmúlt években. Főhősünk szótlanságáért is nagy fekete pont jár, valamint a zenékkel kapcsolatban is hiányérzetem van. Mintha valami zizegett volna, miközben aprítottam az ellent, de egyik melódia sem okozott maradandó élményt. Minijátékok sincsenek, a harcok túl könnyűek, szóval biztosan akad, aki kevesebb pontot adna rá, mint én. Ellenben kapunk egy szerethető társaságot, egy igazi világmegmentős sztorit, meseszépen tálalva. Hát kell ennél több?

Ügyfélszolgálati változás!
Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age
Hozza a kötelezőt, de nem ez lesz a széria legemlékezetesebb darabja.
Ami tetszett
  • Meseszép grafika
  • Klisés, de fordulatos történet
  • Felhasználóbarát
Ami nem tetszett
  • Kissé túl egyszerű
  • Nehezen indul be
  • A főhős „kuka”
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)