Hirdetés

Earthbreakers - a Petroglyph már készíti a Command & Conquer: Renegade szellemi utódját

|

Az RTS-ekre szakosodott csapat közzé is tett egy trailert, ami alapján egész jónak tűnik az új játékuk.

Hirdetés

A '90-es években és a 2000-es évek elején az RTS műfaj egyik legkiemelkedőbb darabja a Command & Conquer volt, ám a Westwood Studios bezárását követő években folyamatosan csökkent a széria népszerűsége. Az eredeti csapat egy része azóta új stúdiót alapított, és több játékot is készítettek már Petroglyph Games név alatt, most pedig bemutatták legújabb alkotásukat.

Hirdetés

Az Earthbreakers egy FPS-RTS hibrid lesz, ami azt jelenti, hogy a csapatokba tömörülő játékosok nyersanyagokat gyűjthetnek, és különböző épületekkel fejleszthetik bázisukat. Emellett pedig egy-egy katonát irányítva megvédhetik saját főhadiszállásukat, vagy akár meg is rohamozhatják az ellenségét. A tervek szerint többféle kaszt közül válogathatunk majd, és még járműveket is irányíthatunk az összecsapások során.

Tulajdonképpen a Command & Conquer: Renegade szellemi örököse lesz az Earthbreakers, hiszen nagyon hasonló játékmechanikákat használ, csak épp nem a C&C világában játszódik. A Petroglyph jelenlegi tervei szerint valamikor jövőre érkezhet meg a játék, aminek már elérhető a Steam-oldala, és egy rövid trailerben bele is nézhetünk a játékmenetébe.

Hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)