Hirdetés

EGX Rezzed - a Valve is előad Londonban

|

Lassan szivárognak az infók a jövő márciusban, a brit fővárosban tartandó eseményről, beleértve a kipróbálható játékok első hullámát is.

Hirdetés

Szerencsére nem minden nagyobb videojátékos esemény van a tengerentúlon, így például a Nagy-Britanniában tartott különböző EGX-eseményeken is rátehetik ujjukat a játékipar verőerére a szerencsések, akik kijutnak. A márciusi, Londonban esedékes EGX Rezzeden is meghallgathatunk majd néhányat az iparág nagyágyúi közül.

Az első fejlesztői előadást, amit lelepleztek az eseménnyel kapcsolatban, a Valve egyik vezető írója, Chet Faliszek tartja majd. Dolgozott többek között a Half-Life, a Portal és a Left 4 Dead-sorozatok történetén is, így valószínűleg a sztorik megalkotásáról lesz szó, de a pontos témát csak januárban tudhatjuk meg.

Emellett kiderült, hogy a kiállítók között ott lesz a Guild Wars játékokat is jegyző ArenaNet, az éppen a Hotline Miami 2 kiadására készülő Devolver Digital, és az indie stúdió Versus Evil is.

A látogatók természetesen rengeteg játékot ki is próbálhatnak majd, ott van a listán például az Afro Samurai 2: Revenge of Kuma, az Armikrog, a Banner Saga, a Broforce, a Not a Hero, a Prison Architect, az RPG Tycoon, és a Titan Souls is.

Ti tervezitek, hogy egyszer kilátogattok egy ilyen eseményre?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)