Hirdetés

Egy konzol-PC hibriddel rukkol elő jövőre a Valve

|

Gabe Newell, a Valve atyaúristene a múlt hét végén jelentette be, hogy jövő évben egy új konzolt fognak piacra dobni, mely a nappalink főbb részét fogja képezni.

Hirdetés

Már egy ideje folytak a pletykák arról, hogy a Valve valami nagy dobáson dolgozik, ám ez most hivatalos megerősítést nyert. Newell szerint, a cég most arra fókuszál, hogy megtalálják a megoldást arra, hogy szeretett PC-ink hogyan illeszkedjenek jobban a manapság már elterjedt nagy képernyős tv-k képernyőjéhez. A céljuk az, hogy jövő évben piacra dobjanak egy PC-t ami tv-vel működik és amin akadálymentesen futhat majd a Steam. Gabe azt is hozzátette, hogy az új PC-k erős versenytársai lesznek majd a next-gen konzoloknak.
 
Persze, ne tévesszen meg senkit az, hogy PC-ként emlegetik az új terméket. A Valve feje elmondásai alapján nem lesz olyan szabadságunk, mint a jelenlegi személyi számítógépeink esetében.

„Nos, valóban az új hardver egy fokozottan ellenőrzött környezetet fog biztosítani. Ha nagyobb flexibilitást szeretne valaki akkor továbbra is vásárolhat majd egy átlagos PC-t. Azonban, azok számára akik egy őrzöttebb megoldást keresnek, ez az a konzol, amit a nappalijukban szeretnének látni.”

Ti mit gondoltok erről? Szeretnétek a számítógépetekkel tv-n játszani?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)