Hirdetés

Egy lépéssel közelebb került a The Elder Scrolls VI a megjelenéséhez

|

A Bethesda kiadói szárnyának feje, Pete Hines egy kisebb mérföldkőről számolt be.

Hirdetés

A Starfield napokon belül megjelenik, és bár a folyamatos javítások és tartalmi frissítések miatt még nem lélegezhet fel a fejlesztőcsapat teljesen, azért a munkatársak többségét át lehet majd irányítani a következő nagy projekthez, amely minden bizonnyal a már öt évvel ezelőtt bejelentett The Elder Scrolls VI lesz, amelynek megvalósulását Todd Howard szerint túl korán kürtölték világgá

Az új TES-ről lényegében még mindig nem tudunk semmit azon kívül, amit Phil Spencer mondott az Activision-Blizzard felvásárlása kapcsán a bíróságnak, miszerint a szerepjáték megjelenése még több mint 5 évnyi távolságra lehet, ugyanis eddig mindösszesen előkészítési fázisban volt. 

Hirdetés

A Bethesda kiadásért felelős vezetője, Pete Hines a Vandalnak nyilatkozott a közelmúltban a Starfield kapcsán, a beszélgetés során pedig szóba került a TES is, és Hines egy fontos fejleményről számolt be: a The Elder Scrolls 6 kilépett az előkészítési fázisból, és a fejlesztés korai stádiumában van. A Bethesda szakembere ugyanakkor igyekezett lehűteni a rajongói kedélyeket: 

"Vannak embereink, akik a The Elder Scrolls 6-on dolgoznak, de a stúdió jelenleg nem erre koncentrál. Szóval nem, nem fogtok mostanában hallani a The Elder Scrolls 6-ról. Egyelőre a Starfieldre fókuszálunk, és egy darabig ez így is fog maradni, mielőtt bármi másról beszélnénk."

Szerencsére a széria kedvelői addig se fognak unatkozni, hiszen miközben a The Elder Scrolls Online folyamatosan bővül, a modderek is gondoskodnak tartalmakról olyan ambíciózus rajongói projektekkel, mint a The Elder Scrolls III: Morrowind felújítása és a Skyrim-Oblivion átirat. A jelentések szerint ráadásul a háttérben készülhet a hivatalos The Elder Scrolls IV: Oblivion remake is egy kipofozásokban jártas stúdiónál, szóval izgalmas idők ezek a TES-rajongók számára.

A kiemelt kép a The Elder Scrolls Online-ból van.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)