Hirdetés

Eddig soha nem látott játékelemekkel érkezik Electronic Arts titkos új akciójátéka

|

Blake Jorgensen, az EA egyik vezetője mesélt a titkos új Motive játékról, illetve arról is, hogy miért szeretne a kiadó egyre több akciójátékkal foglalkozni.

Hirdetés

Már jó ideje tudjuk, hogy az EA fennhatósága alá tartozó Motive fejlesztőcsapat egy GTA-hoz hasonló, nyílt világú akciójátékon dolgozik, amelyért Jade Raymond, az Assassin's Creed játékok korábbi producere felel. Ezidáig nem sok konkrétumot árultak el a titkos projektről, most azonban Blake Jorgensen végre mesélt pár apróságot. 

Hirdetés

Hirdetés

Blake Jorgensen, az EA pénzügyi tevékenységéért felelős vezető elmondta a UBS Global Technology Conference nevezetű rendezvényen, hogy a hét pecsét alatt őrzött új játékban egy csomó olyan forradalmi játékelemmel találkozhatunk majd, amelyeket korábban egyetlen más címben sem láthattunk. Elég nagy szavaz ezek, úgyhogy ha lehet, még kíváncsibban várjuk az EA következő nagy dobását. Remélhetőleg hamarosan ennél több információval is szolgálni tudnak. 

Jorgensen egyébként kitért arra is, hogy az EA leginkább akciójátékokban szenved hiányt, éppen ezért készítik most az izgalmasnak tűnő Anthemet és Jade Raymond új játékát is. Szerinte korábban az Electronic Arts a sportjátékokra és az FPS-ekre koncentrált, mostanra azonban felismerték, hogy az akciójátékok teszik ki a játékipar legnagyobb szeletét, így ők sem akarnak lemaradni róla - plusz természetesen a borítékolhatóan jelentős bevétel sincs valószínűleg az ellenükre. 

Mivel szinte semmit sem tudunk a Motive új akciójátékáról, nyugodtan belekezdhetünk az ötletelésbe. Szerintetek milyen környezetet kapunk a új címhez, illetve mik lehetnek az "eddig soha, sehol nem látott" új játékelemek? 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)