Hirdetés

Elhagyta a BioWare csapatát az Anthem rendezője

|

A játék bukását követően Jonathan Warner inkább új dolgokkal szeretne foglalkozni.

Hirdetés

Sok remek szerepjátékkal lepett meg már minket a BioWare, ám a csapat legutóbbi próbálkozása, az Anthem nem egészen hozta a tőlük megszokott színvonalat. Már a megjelenés után hamar kiderült, hogy a játék bizony komoly problémáktól szenvedett, és ugyan a csapat az EA-val karöltve elhatározta, hogy revitalizálja a kínkeservesen befejezett projektet, ez a terv sajnos füstbe ment, és ennek következtében a stúdió elvesztette egyik fontos munkatársát is.

Hirdetés

Jonathan Warner közel 10 évig erősítette a BioWare csapatát, producerként dolgozott például a Mass Effect 3-on, és rendezőként a csúfos véget ért Anthem fejlesztésében is részt vett. Azt nem tudni, hogy miért, de Warner nemrég a Twitteren jelentette be, hogy március 26-án töltötte az utolsó napját a stúdiónál, így a jövőben már nem dolgozik ott. Ehelyett mással majd, habár az egyelőre nem tiszta, hogy marad-e a videojáték-iparban vagy ismeretlen vizekre evez.

Noha az Anthem kudarcba fulladt, és a rendezője is lelépett, azért még nincs minden veszve a BioWare számára, hiszen nem olyan sokára megújult formában élhetjük át ismét Shepard parancsnok kalandjait, a fantasy-rajongók számára pedig a Dragon Age 4 lehet majd érdekes. Sőt, még egy vadonatúj Mass Effect is érkezik valamikor a távolabbi jövőben.

Szerintetek sikerülhet a BioWare-nek visszaszereznie régi fényét a fenti játékok valamelyikével?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)