Hirdetés

Elkészült a patch, amitől talán már nem lesz teljesen élvezhetetlen a The Lord of the Rings: Gollum

|

Több mint két hónapon át dolgoztak rajta a fejlesztők.

Hirdetés

Máig nem értjük, hogy nem akadt senki a Daedalicnál, vagy később, a stúdió felvásárlása után a Naconnál, aki jelezte volna a többieknek, hogy a többszöri halasztás ellenére sem áll kiadásra készen a The Lord of the Rings: Gollum. Így aztán a Gollam karaktere köré szőtt lopakodós akció-kaland május 25-én annak rendje és módja szerint elrajtolt, hogy még aznap a világ szeme láttára pofára essen.

A kínos kudarcot a fejlesztők bocsánatkérése, illetve fogadkozása követte, hogy jobbá fogják tenni a játékot, ám mivel a történtek után a tulajdonosok a Daedalic átszervezéséről, fejlesztői kapacitásának leépítéséről döntöttek, az a kevés bizodalmunk is, ami még maradt a projektben, gyorsan elpárolgott.

Hirdetés

Azonban láss csodát, végül csak elkészült a beígért sebtapaszt, és elvileg egy csomó hibát javít, ugyanakkor a fejlesztőcsat kísérőüzenetének megfogalmazása azt sugallja, hogy a 2.2-es frissítés után nem várhatók továbbiak.

"Játékosaink, köszönjük a türelmeteket. Őszintén reméljük, hogy ezek a változtatások hozzájárulnak ahhoz, hogy élvezzétek a The Lord of the Rings: Gollumot."

Természetesen tévedhetünk, de ez búcsúnak tűnik.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)