Hirdetés

Előbb jöhet az új PlayStation 5 konzol, mint gondolnád

|

Természetesen ez is az Activision Blizzard felvásárlása kapcsán derült ki.

Hirdetés

A Microsoft továbbra is küzd azért, hogy felvásárolhassa az Activision Blizzardot, a Sony pedig továbbra is szeretné ezt minden eszközzel megakadályozni. Akármi is lesz az ügy vége, az biztos, hogy a hercehurcának köszönhetően számos érdekes adat kiderült a vállalatokról: többek között például az is, hogy 2027-nél előbb aligha számíthatunk a következő generációs konzolok megérkezésére, és a Sony bosszúra is felhasználhatja a PlayStation 6-ot

Persze arra számítani lehet, hogy a köztes időszakban a Microsoft és a Sony is előáll egy köztes megoldással (mint amilyen a PlayStation 4 Pro és az Xbox One X voltak), és pár hónapja már pletykálták is, hogy megvalósulhat a PlayStation 5 erősebb változata

Hirdetés

A GameRant szúrta ki, hogy a Microsoft FTC elleni bírósági ügyében az egyik benyújtott dokumentumnak köszönhetően fény derült egy fontos információra is: konkrétan arra, hogy a Sony már idén piacra dobhatja a PlayStation 5 Slimet, méghozzá ugyanannyiért, mint amennyibe a Digital Edition kerül - a dokumentum 399 dollárt említ, ami adókkal terhelve nagyjából 175 ezer forint. 

Az Insider Gaming forrásai is azt erősítették meg, hogy a konzol ősszel jelenhet meg, és egy csatlakoztatható lemezmeghatót fog tartalmazni, amivel a termék belépőárát szeretnék csökkenteni. A honlap forrásai szerint év végére a PS5 Slim teljesen leváltja majd az eredeti PlayStation 5-öt, és bár az még nem világos, hogy mi lesz az új masina hivatalos neve, a PlayStation 5 Slim a legesélyesebb. A dátum azért is hihető, mivel a PS4 is három évvel a piacra dobása után kapta meg a Slim-változatot, és idén ősszel pont három éve lesz annak, hogy hódító útjára indult a PS5. 

A dokumentum egyúttal megerősítette a PlayStation 5 Pro létezését is, a Microsoft szerint erre a termékre is a közeljövőben számíthatunk, amiképpen az új PlayStation-kézikonzolra is, amiről úgy hiszik, hogy a Sony 300 dollár (adókkal együtt kb. 131 ezer forint) alatt tartja majd az árát. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)