Hirdetés

Empire: Total War - Tengeri hadviselés

|

Friss képek érkeztek a Total War sorozat új részéből. Szinte érezni a sós szellő illatába keveredő lőporszagot.

Hirdetés

A Creative Assembly azután vált meg első munkaadójától (EA), hogy a sikeres sportsorozatok után új területen óhajtotta kipróbálni magát. A Shogun: Total War mind kritikai, mind anyagi értelemben sikernek bizonyult, és egy kiemelkedő minőségű széria alapkövévé vált, ám az EA szerette volna, ha a suszter visszatér a kaptafához. Így vezetett az út az Activision ölelő karjaiba, majd néhány évvel később véglegesen megpihentek a SEGA kebelén. A Japán Sogunátus, a Római Birodalom, illetve a középkor kétszeri feldolgozása után az újkor felé irányult a fejlesztők figyelme. A 17-18. századbra jelentősem megváltozott a hadviselés, megnövekedett a tűzfegyverek szerepe. A Pyro Studios már bizonyított ezen a téren a hasonszőrű Imperial Glory-val, azonban a Creative Assembly csapata kétséget sem akar hagyni afelől, hogy ők a kategória legjobbjai. A szárazföldi összetűzések mellett jelentös szereppel bírnak majd a tengeri ütközetek, hiszen egyetlen nagyhatalom sem bírná sokáig ellenfeleivel szemben, ha nem áramlanának a különböző javak a kolóniákról. A hajózási útvonalak ellenőrzése döntőnek bizonyulhat.

 

 

Empire: Total War - 5. kp Empire: Total War - 6. kp Empire: Total War - 7. kp


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)