Hirdetés

Ennyi volt, bezár a Call of Duty: Warzone

|

Az első Warzone-t Caldera néven tartotta életben az Activision, de úgy néz ki, hogy már nem küzdenek érte tovább: a fejlesztők kihúzzák a dugót.

Hirdetés

Amikor megjelent a Modern Warfare 2 és azzal együtt a Call of Duty: Warzone 2.0, akkor már sejteni lehetett, hogy nincs sok hátra az első résznek. A 2020-ban debütált ingyenes battle royale alig több mint 3 évvel az indulása után végleg elsötétül majd idén szeptemberben.

Az ok nem túl bonyolult: az Activision a játék újabb verziójának tartalmi bővítésével szeretne foglalkozni, és ehhez fel kell szabadítania az erőforrásokat.

Hirdetés

A hivatalos közlemény egyébként egy érdekes részletet is említ a Warzone brand jövőjével kapcsolatban:

"A játékosok készülhetnek még több Warzone tartalomra konzolokon és PC-n, illetve a Battle Royale új érájára a Call of Duty: Warzone Mobile indulásával, ami battle pass cross-progressiont is garantál majd."

Szóval közeleg a Call of Duty mobilos BR címe, amit ugyan már tudtunk egy ideje, de a termékkapcsolás mibenléte eddig titok volt. Ebből kiderült, hogy a két játékon keresztül ugyanazt a battle passt fogjuk szintezni, ami jelentősen megkönnyítheti a grindot. Akkor ez viszont azt is jelentheti, hogy a Warzone 2.0 és a Warzone Mobile ugyanazokat a skineket, operátorokat és egyebeket használja majd?

A kérdéseinkre a válaszokat valamikor a közeljövőben fogjuk megkapni. Egyelőre annyi biztos, hogy a Call of Duty: Warzone Caldera 2023. szeptember 21-én leáll.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)