Hirdetés

Európában a PS3, Amerikában az X360 uralkodik

|

A két meghatározó piacon a Sony és a Microsoft vezet felváltva, miközben a Nintendo úgy lett harmadik, hogy már nincs oka nevetni.

Hirdetés

Az elmúlt évben némileg átrajzolódott a játékkonzolok világtérképe. A legjelentősebb változás, hogy a piacvezető Nintendo Wii folyamatosan alulmarad a jelenlegi generáció két HD-konzoljával szemben.



Európában az év első 40 hetében közel 3 millió PlayStation 3 talált gazdára, míg az Xbox 360 és a Wii fej-fej mellett haladva közelít a kétmillióhoz.
Független piackutatók mérései szerint a Wii májusban az árak konszolidálását követően rövid ideig erőre kapott, ám azóta folyamatosan a riválisok mögött kullog. Időarányosan pedig kevesebbet sikerült belőle idén értékesíteni, mint 2010. szeptember 30-ig. A PS3 ezzel ellentétben javulást tudott felmutatni, míg az X360 hazai pályán tarolt és Európában stagnált.
Iwata Satoru, a Nintendo feje a visszaesés ellenére bizakodva várja a hálaadás és a karácsony időszakát az amerikai piacon. Mint azt elmondta, a kereskedők akcióira jól reagáltak a vásárlók, s október hava egyelőre felülmúlja a tavalyit eladások tekintetében.




Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)