A Nintendótól megszokhattuk, hogy egy évre jut annyi kiemelkedő játéka, mint más kiadónak háromra vagy ötre, de azt is tudjuk, hogy a japán kiadó mérlege sem tökéletes, bőven akadnak középszerű vagy egyenesen elbaltázott címek is a felhozatalában. 2017 márciusában a Nintendo Switch öt játékkal indult, és nagy szerencse, hogy köztük volt a The Legend of Zelda: Breath of the Wild: ez önmagában olyan lendületet adott a hibrid gépnek, hogy minden egyéb teljesen háttérbe szorult mellette (igaz, a Skylanders széria amúgy is a végét járta, a Just Dance-től senki nem remélt sokat, és a Super Bomberman R-ről sem gondolta egyetlen játékos vagy elemző sem, hogy amiatt fognak majd tömegek lecsapni az új konzolra). Aztán persze áprilisban jött a Mario Kart 8 Deluxe, ami még erősebben megtolta az egyébként is lendületben lévő platformot.
Nagy szerencséje volt ugyanakkor a 1-2 Switchnek, hiszen annak ellenére, hogy egy középszerű, egyesek szerint kifejezetten gyenge játék lett, azzal, hogy kreatívan használta a Joy-Con képességeit, sokak érdeklődését felkeltette: 3,63 millió példányt adtak el belőle 2021. végéig. Most, a hat év elteltével megjelent folytatás esetében a visszajelzéseket figyelembe véve, de a szellemiséget megőrizve lehetett volna alkotni valami tényleg szórakoztatót, de ez nagyon nem jött össze.
Mindenki játszhat
Már pusztán az, hogy az Everybody 1-2 Switch lehetővé teszi, ne csak Joy-Conokat, de okostelefonunkat használva is játsszunk vele (sőt, egyes minijátékokhoz kötelező a mobil), egy számottevő előrelépés, így azokat is könnyű lehet rávenni a mókázásra, akiknek a gyári irányítóeszközök nem állnak kézre, ne adj isten túl bonyolultnak találják őket - meg hát nem elhanyagolható előny az sem, hogy nem kell bevásárolnunk Joy-Conokból, amiket évente legfeljebb kétszer veszünk elő, ha összegyűlik a család vagy a baráti társaság. A konzol korlátozásai miatt egyéb esetben maximum 8-an játszhatnának, de az okostelefonok támogatásával akár - elméletben - 100 fő is beléphet egy megmérettetésbe.
Összesen 17 minijátékban bizonyíthatunk, bár ezek inkább nevezhetők mikrojátéknak, hasonlóan a WarioWare sorozatban láthatókhoz. A fejlesztők feltehetően nem ültek napokig egy halványan megvilágított szobában egy pizzás és energiaitalos dobozokkal teli ovális asztal körül, hogy kitalálják, hogy lehetne igazán szórakoztató tennivalókkal előállni: sokat elmond, hogy van például Bingo, mely pontosan az, amit a neve is sugall, a 1-2 Switch cowboyos játékát meg nindzsásként hasznosították újra.
Statues néven bekerült a Nyerd meg az életed!-ből is ismert Red Light, Green Light, ami az élvezetesebb aktivitások közé tartozik, a legtöbb azonban egyszerűen unalmas, fantáziátlan: Ugrókötelezés? Guggolás parancsszóra? Az a zenés-székes játék, amit szó szerint úgy is lehet játszani Switch nélkül, ha van a szobában egy szék, meg egy zenelejátszásra képes eszköz? Tényleg csak ennyire futotta? Még a kvíz kérdései is nagyon buták, butának nézik a játékosokat is. A fejlesztőket elvileg az egyébként kiváló Jackbox Party Pack széria inspirálta, de bármiféle hasonlítgatás sértő a Jackboxokra nézve.
Senki nem akar játszani
Bevallom, egy kicsit még szégyelltem is magam, amiért rávettem másokat, hogy próbálják ki velem az Everybody 1-2 Switchet, és gyorsan belőttem a Mario Partyt, hogy feledtessem velük az élményt. Szívesen látnánk hasonló partijátékot Switchen, de ezt még valószínűleg azok a színészek sem élvezték (sőt, talán ők élvezték a legkevésbé), akik a játékok működésének bemutatóiban szerepelnek. Az eleve kevés minijáték között egy-kettő értékelhetőbb van, a többi idegesítő, fantáziátlan vagy unalmas. A Joy-Con képességeit némelyik tök jól demonstrálja (például az, amiben az egyik játékos eldugja a kontrollerét, a másiknak meg rezgés alapján kell a nyomára bukkanni), de ez hat évvel a gép megjelenése után már okafogyott.
